Leírhatatlan veszteség érte a mentőket

„Leírhatatlan veszteség érte az Országos Mentőszolgálat közösségét” – közölték közösségi oldalukon az életmentők. Elhunyt Dr. Rotyis Mária.

„Életének 61. évében elhunyt a dél-alföldi mentők karizmatikus ikonja, dr. Rotyis Mária főorvosasszony” – tudatta a megrázó hírt Facebook-oldalán az Országos Mentőszolgálat. Mint írták, a hölgy fiatal orvosként 1987-től a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézetében kezdte pályafutását, de az idegsebészetben és a traumatológiában is komoly szaktekintélynek számított.

Augusztus közepén is hasonlóan fájó veszteségről adtak hírt a mentők. Életének 83. évében ugyanis váratlanul elhunyt az Országos Mentőszolgálat történelmének egyik legjelentősebb főorvosa, dr. Szegeczky Dezső.

gyász, haláleset, mentők
Leírhatatlan veszteség érte a mentőket. A kép illusztráció, forrása: Getty Images

Rengeteget köszönhetünk neki

Segítőkész szakorvosként emlékeznek rá. Dr. Rotyis Mária az orvostanhallgatók és szakasszisztensek képzésén túl a szakorvosképzés oktatójaként vált közismertté az országban. „Már rohamkocsin szolgált, miközben számtalan tudományos cikk szerzőjeként és kongresszusi előadóként is gyakran találkozhattunk vele” – írták.

1998-ban a Bács-Kiskun megyei Mentőszervezet vezető főorvosává vált, 2004-ben pedig a Csongrád megyei Mentőszervezet állományába került. 2010-től ő volt a vezetője a mentők Oxyológiai Szakmai Osztályának, de a Szegedi Mentőállomáson is teljesített kivonuló szolgálatot. Munkáját 2020-ban Lengyel Árpád szakmai elismeréssel díjazták.

Pályafutása alatt Dr. Rotyis Mária megszámlálhatatlan életet mentett meg. Mindeközben pedig generációk tanulhatták meg tőle a hivatást és a szakma iránti alázatot. „A közösség »Marika nénijétől« most fájó szívvel búcsúznak a bajtársak. Isten nyugosztalja!” – zárták posztjukat a mentők.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!