Lassulhat az egészségügyi dolgozók elvándorlása

Az ősztől várható béremelés lassíthatja az egészségügyben dolgozók elvándorlását - írta a Magyar Idők szerdai számában.

A lap az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ (ENKK) legfrissebb adataira hivatkozva írja, hogy idén az első fél évben 419 orvos, 259 szakdolgozó, 108 fogorvos és 23 gyógyszerész kérte ki a jó hírnév igazolást, ami azt jelentheti, külföldre szándékozik távozni.

A lap szerint az elvándorlás üteme lassult az elmúlt években, a folyamatot pedig még inkább visszavetheti, hogy az orvosok, ápolók és gyógyszerészek ősztől többlépcsős, jelentős béremelésre számíthatnak. A hazai többszörösére rúgó nyugat-európai bérek elszívó hatása azonban csak enyhíthető ezzel, az egészségügyi dolgozók migrációja ugyanis gyakorlatilag az egész világra jellemző probléma – írta a lap.

Az ősztől várható béremelés lassíthatja az egészségügyben dolgozók elvándorlását

A „fapados” orvosok, akik hetente csak két-három műtéti napot vállalnak, például Nagy-Britanniában havi két-három kiruccanással többet keresnek, mint itthon egy hónap alatt.

Az egészségügyi ellátórendszer megmerevedett struktúráját hibáztatható a kialakult helyzetért. Minden más hálapénzestől, orvosbáróstól feltehetően csak ennek a következménye. Részletek!

Korábban már idéztünk vitákat és tanulmányokat a magyar egészségügy megreformálásáról . Ezek alapján kérdéses, hogy pusztán a béremelés hatására az orvosok lemondanak-e a külföldről származó plusz jövedelemről vagy a jobb munkakörülményekről, s csak a tényleges tapasztalatok mutatják meg, hogy az egészségügy teljes újraszervezése, és a becsontosodott hatalmi struktúrák megszüntetése érhet-e el változást, vagy az átmeneti intézkedések is hoznak látható, és tartós eredményt.

Forrás: MTI

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

A párásság valamint a ködfoltok feloszlását követően derült vagy fátyolfelhős, napos, száraz időben lesz részünk. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!