Lassan elfogynak a nővérek

Nővérhiány miatt összeköltöztetik a betegeket a győri kórházban.

Olyan súlyos a nővérhiány a győri Petz-kórházban, hogy kénytelenek összezsúfolni a betegeket a biztonságos ellátás érdekében - írja a kislafold.hu . Ez azt jelenti, hogy a betegeket átköltöztetik azokba a szárnyakba, ahol megvan a szükséges ápolói létszám. A Kisalföld szerint az érsebészeten a négyágyas kórtermeket visszaállították hatágyassá, a neurológián pedig háromágyas szobák lettek a kétágyasokból.

Kénytelenek összezsúfolni a betegeket a biztonságos ellátás érdekében
Kénytelenek összezsúfolni a betegeket a biztonságos ellátás érdekében

Az adatok szerint jelenleg az intézményben nincs kevesebb ápoló , mint 5-10 évvel ezelőtt volt, a feladatok viszont átalakultak. Dr. Tamás László János főigazgató azt mondta a lapnak, hogy havonta két-három fiatal nővér mond fel a kórházban, helyettese, dr. Skaliczky Zoltán pedig úgy saccolt, hogy körülbelül 50 százalék azoknak a nővéreknek az aránya, akik tapasztaltak, vagyis legalább tíz éve szakápolóként dolgoznak.

"Iszonyatosan túlterheltek az osztályok" Egy budapesti sürgősségi osztály rezidens orvosával beszélgettünk a szakma árnyoldalairól, a hétköznapi nehézségekről. Tekintve, hogy érzékeny témákat is érintünk, nem áruljuk el, melyik kórházról van szó, és az orvosunk nevét is megváltoztattuk. Részletek !

A többiek folyamatosan cserélődnek. A régiek maradnak ugyan, de sokan közel vannak a nyugdíjhoz, 40 év munkaviszony után pedig aki teheti, él is a nyugdíj lehetőségével. Akkora a munkaerőhiány, hogy a kórházba most azonnal fel tudnának venni 50-60 nővért is akár - mondják.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Délelőtt a felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően a több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!