Orvoselvándorlás
Katasztrófát jelenthet az egészségügyben a kata-szigorítás
Akár húszezer egészségügyi dolgozót is érinthet az adószabályok szigorítása Magyarországon. Ha az érintett szakdolgozók bérét nem emelik érdemben, az újabb elvándorlási hullámot indíthat el az amúgy is kritikus szakemberhiánnyal küzdő egészségügyben.
Orvosbérek: nem csábítja haza a szakembereket
A múlt héten elfogadott bértábla szerint 2023-ban egy vezető beosztású, legalább 41 éve praktizáló orvos akár évi 28,5 milliót is kereshet majd, ám Európai és világviszonylatban ez még mindig nem számít versenyképes bérnek. De nem csak ez tartja vissza a szakembereket a hazatérésétől.
Gyógyszerkereső
A látási viszonyok fokozatosan javulnak, ezt követően nagyrészt felhős idő valószínű, több helyen - elsősorban a déli és keleti megyékben - hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap. Egyre kevesebb helyen - főként északkeleten - fordulhat elő gyenge eső, záporeső. Helyenként megélénkül a délies szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között várható, de helyenként északon ennél több fokkal hidegebb maradhat az idő. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.