Koronavírus: így vizsgálják ki a gyerekeket a fertőzés után

A sokszervi gyulladás a koronavírus-fertőzést követően 2-4 héttel jelentkezik.

Szerdától lehet jelentkezni a koronavírus-fertőzéshez köthető sokszervi gyulladáson (PIMS) átesett gyerekek felülvizsgálatára a Semmelweis Egyetem két gyermekklinikájának online felületén itt és itt . Az országban egyébként kizárólag a Semmelweisen érhető el a betegség hosszútávú hatásait vizsgáló szakambulancia, ahova lakhelytől függetlenül várják az összes, korábban PIMS-en átesett gyereket - olvasható a Semmelweis Egyetem közleményében.

beteg kisgyerek
A sokszervi gyulladás a koronavírus-fertőzést követően 2-4 héttel jelentkezik.Fotó: Getty Images

Később jelentkeznek a tünetek

A koronavírus-fertőzés gyerekeknél legtöbbször enyhe tüneteket okoz vagy tünetmentesen zajlik. Ugyanakkor a súlyos szervi károsodással járó krónikus betegséggel vagy komoly fejlődési zavarokkal élők, illetve a kóros elhízásban szenvedők esetében gyakrabban alakul ki kórházi kezelést is igénylő szövődmény, elsősorban tüdőgyulladás. A sokszervi gyulladás (az angol rövidítés alapján PIMS; Paediatric Inflammatory Multisystem Syndrome) ezzel szemben kései szövődményként a koronavírus-fertőzést követően, általában 2-4 héttel később jelentkezik.

Átmeneti cukorbetegséget okozhat a koronavírus-fertőzés .

A ritka, ám súlyos betegség időbeli eltolódásának oka, hogy a tünetekért nem maga a fertőzés, hanem az annak gyógyulását követő kóros immunreakció a felelős. Dr. Constantin Tamás, a II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika docense azt is hangsúlyozta, hogy a PIMS akut tüneteivel ne az említett a szakrendeléseken jelentkezzenek a szülők, ide most azokat a gyerekeket várják vissza, akik már átestek a PIMS-en.

Még nem tudni, van-e hosszú távú hatása

"A koronavírus-járvány ötödik hulláma jelenleg csendesedik, azonban a gyerekkori sokszervi gyulladásos esetszámok előfordulása éppen a tetőzést követően emelkedik meg. Bár ritka szövődményről van szó, országszerte már több száz gyereket kezeltek sokszervi gyulladás miatt, azt viszont egyelőre még nem ismerjük, hogy a heveny tünetek visszahúzódása után van-e a betegségnek bármilyen hosszú távú egészségügyi hatása" - mutatott rá dr. Szabó Attila, a Semmelweis Egyetem Klinikai Központjának elnöke. Az I. számú Gyermekgyógyászati Klinika igazgatója hozzátette, hogy éppen ezért indította el az egyetem a két gyermekklinikán azt a szakambulanciát, ahol a sokszervi gyulladásból gyógyult gyerekek felülvizsgálatát végzik, és kimondottan a betegség hosszútávú szövődményeit elemzik.

"A rendelésen a legmodernebb laboratóriumi és képalkotó vizsgálatokkal térképezzük fel, milyen hosszú távú hatása lehet a gyerekek egészségére a sokszervi gyulladásnak" - ismertette dr. Pék Tamás, az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika infektológusa, aki elmondta azt is, hogy az általános gyermekgyógyászati vizsgálatok mellett kardiológia és immunológiai szempontból is ellenőrzik a betegség után az ambulanciákon megjelenő gyermekeket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.