Kiderült, mikor nőhet az ápolók bére

A Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) felkereste Takács Péter egészségügyért felelős államtitkárt, hogy a szakdolgozói bérekről egyeztessenek. Mutatjuk, mikorra várható döntés.

A napokban egyeztetett a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) Takács Péter egészségügyért felelős államtitkárral. A fő kérdés az, hogy mi lesz a szakdolgozók bérével – írta meg az InfoStart. A tájékoztatás szerint várhatóan október közepén kerülhet napirendre az egészségügy fejlesztésének kérdésköre. Ennek fontos részét képezi a szakdolgozói bérek alakulása, illetve a szakszervezetek béremelési javaslata is.

ápoló, magyar egészségügy
A szakszervezetek a bérpótlékok emelését és a szakképzés megreformálását is javasolták. Fotó: Getty Images

Ösztönzőbb és arányosabb bérezést szeretnének

A FESZ azzal a szándékkal fordult az egészségügyért felelős államtitkárhoz, hogy „tájékozódjanak és elősegítsék, hogy minél hamarabb kedvező döntés születhessen az ösztönzőbb, arányosabb bérekről.” Céljuk továbbá, hogy elérjék, hogy a jelenleginél jobban elismerjék azokat a dolgozókat, akik nehezebb munkát végeznek, többet dolgoznak, illetve több szakmai tapasztalat és tudással rendelkeznek.

A szakszervezet úgy véli, rendkívül alacsonyak a jelenlegi bérek, miközben egyes területek sokkal nagyobb terhelésnek vannak kitéve, és emiatt kiemeltebb bérezést igényelnek. Ide sorolták egyebek mellett az intenzív terápia, a traumatológia, a pszichiátria és a krónikus osztályok területét.

„20-25 ezer ápoló hiányzik az egészségügyből.”

Óriási a bérfeszültség

A FESZ tájékoztatása alapján Takács Péter egyetért azzal, hogy csökkenteni kell az orvosok és az ápolók, szakdolgozók között húzódó bérfeszültséget, néhány terület pedig nagyobb megbecsülést érdemelne, anyagi értelemben is. A szakszervezetek egyebek mellett a bérpótlékok emelését és a szakképzés megreformálását is javasolták.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

A délnyugati, déli tájakon is csökken a felhőzet. Az ország nagy részén derült idő várható csapadék nélkül. A keleti országrészben élénk marad az északias szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 16 és 22 fok között alakul, de a szélárnyékos északi tájakon ennél alacsonyabb értékeket is mérhetünk. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.