„Az ápolók megbecsülése kritikus kérdés”

„Az emberi erőforrás nagyon súlyos kérdése a mai magyar egészségügynek is” - mondja dr. Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója, a Magyar Kórházszövetség frissen megválasztott elnöke.

Mint azt korábban megírtuk , egyes felmérések szerint a felmondási tilalom megszűnésével jelentős felmondási hullám fenyegethet a hazai közfinanszírozott egészségügyben. Dr. Velkey György ugyanakkor az InfoRádiónak nyilatkozva arról beszélt, egyelőre nem lehet nagy mozgást tapasztalni. Kitért rá, a koronavírus-járvány miatt nehéz időszakon vannak túl az egészségügyi dolgozók, sokan fáradtak, kiégtek, és megannyi kudarcélmény is érte őket. Összességében mégis a vártnál sokkal kevesebben mentek el a rendszerből, amiért az MKSZ új elnöke háláját fejezte ki a munkatársak felé.

ápolónő, kórházi nővér
Dr. Velkey György szerint fontos az egészségügyi szakdolgozók helyzetének mihamarabbi rendezése. Fotó: Getty Images

A szakemberhiány által leginkább érintett területek között példaként említette a szülészetet, a sürgősségi ellátást és a háziorvosi rendszert. Ezzel együtt az ápolók és szakdolgozók helyzetét nevezte meg a legfontosabb kérdésnek az egészségügyben, hozzátéve, hogy ez nemcsak hazai, de globális probléma is. „Az ápolók anyagi megbecsülése, társadalmi megbecsülése, az értékük helyretétele roppant fontos dolog. Szerintem társadalmilag is az egyik legkritikusabb kérdés. Túl keveset beszélünk róla” - hangsúlyozta az interjúban.

Kitért rá, az orvosi béremelés jelentős előrelépést hozott, stabilizálta az orvoskart, ráadásul éppen abban az időszakban, amikor a pandémia igen nagy terhelést rótt az ellátórendszerre. Velkey szerint immár valóban értelmiségi életet tesz lehetővé az orvosok bére, még ha némi további finomhangolásra szükség is lenne. Emellett viszont bérfeszültséget is teremt, hogy míg az ápolók bére nagyjából az orvosok bérének fele volt hagyományosan, addig jelenleg ez lecsökkent 30 százalék alá. Ezen a téren lenne még teendő tehát.

A hálapénz kivezetése kapcsán az MKSZ elnöke úgy fogalmazott, az orvosi kar nagyobb része jól fogadta a változást. Van egy szűk, körülbelül 10 százaléknyi réteg, amely korábban a paraszolvencia 90 százalékát kapta, és értelemszerűen ők azok, akik kevésbé elégedett az új szabályozással. „Ez egy új helyzet, amihez igazodniuk kellett ezekben a szakmákban dolgozóknak. Én azt látom, hogy legtöbben igazodtak. Van, aki aztán magánellátásból vagy más módon egészíti ki” - mutatott rá.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Kevés helyen - főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben - zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Egyre nagyobb területen északnyugatira, északira fordul a szél, és megélénkül, néhol megerősödik, majd késő délutántól, estétől az északkeleti tájakon számíthatunk egyre több helyen erős, esetleg viharos lökésekre. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 38 fok között várható. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.