Ilyen a halál előtti utolsó pillanat

Egy nemzetközi kutatócsoport korábbi kutatásában rátalált az agyhalál előtti utolsó pillanatra. A felfedezés arra enged következtetni, hogy az ember öntudata még percekig fennmaradhat, miután a test többi részének működése már leállt.

Szívverés nélkül is aktív agysejtek

Neurológusok egy csoportja összesen kilenc haldokló ember agyának elektromos jeleit követte nyomon beültetett elektródák segítségével. A kutatók az elhalálozás nyomán lezajló mechanizmusokat, illetve a fellépő események időbeli megoszlását igyekeztek felderíteni. A tesztalanyok mindegyike végzetes agysérülést szenvedett , életük megmentésére már nem volt lehetőség.

A vizsgálatok során kiderült, hogy az agyi neuronok még öt perccel a szív leállását követően is működtek. Ezután viszont egy rövid, de heves aktivitás már az agysejtek végső, visszafordíthatatlan leállását jelezte. A terjedő depolarizáció, avagy terjedő depresszió néven ismert jelenség arra utalt, hogy az agysejtek által tárolt elektrokémiai energia végleg elfogyott, így beindultak a halálhoz vezető toxikus folyamatok az agyban.

Agyhalottak is visszatérhetnek az életbe? Korábban beszámoltunk róla, hogy meglepő kísérletre kapott engedélyt egy amerikai biotechnológiai vállalat. 20 agyhalott páciens idegrendszerét fogják stimulálni annak érdekében, hogy újra beindítsák az agyműködést. A kísérletről a linkre kattintva olvashat bővebben.

Egy utolsó aktivitási hullám söpör végig az agyon, mielőtt beállna a halál, agyhalál terjedő depolarizáció agyműködés neuronok halál agy
Egy utolsó aktivitási hullám söpör végig az agyon, mielőtt beállna a halál.

Az utolsó nagy roham

Miután a véráramlás megszűnik, az agysejtek nem jutnak több oxigénhez, pedig egyfajta üzemanyagként szükségük lenne rá a működésükhöz. Az éltető elem hiányában elkezdik tehát felélni energiatartalékaikat, majd néhány perc elteltével elvesztik aktivitásukat. Ez akkor következik be, amikor a neuronok ionszeparálásra alkalmazott mechanizmusa elkezd akadozni.

Az ionok elektromos töltéssel rendelkező részecskék, amelyek akkor képződnek, amikor az atomok felvesznek vagy elveszítenek elektronokat. A részecskék közötti gát lebomlása nyomán nagy mennyiségű elektrokémiai energia szabadul fel az agyban. Az így kialakuló jelenségre, a terjedő depolarizációra tehát a neuronokban jelentkező hiperaktivitás, túlműködés jellemző, amelyet aztán hirtelen csend követ.

Végeredményben úgy tűnik, hogy az erős elektromos hullám jelzi a neuronok legutolsó működésének időpontját, ugyanakkor a kutatócsoport szerint ez továbbra sem megbízható marker a tényleges halál beálltára vonatkozóan. A folyamat inkább egyfajta végső visszaszámlálásként felfogható, fontos viszont, hogy a tudósok szerint egy ideig visszafordítható a lezajlása, amennyiben a vérkeringést is sikerül helyreállítani. Habár a tanulmánynak nincs közvetlen hatása a mai egészségügyi ellátásra, a jövőben alapjául szolgálhat fejlettebb diagnosztikai és kezelési eljárásoknak, beleértve például a szívmegállás és a stroke terápiáját.

Forrás: dailymail.co.uk

Mi történik az emberi testtel a halál után? Részletek itt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.