Így harcolhatunk az álhírek ellen

Nincsenek mérgező anyagok a Nutellában, lelkünk nem 21 grammot nyom, az első éjszaka joga pedig sohasem létezett - az Urbanlegends.hu többek között ezekről az álhírekről rántotta le a leplet az utóbbi időben. A honlapot mi is támogathatjuk.

Az internet térnyerésével az információs szupersztráda jóformán minden háztartásba utat talált magának. Nem mindegy azonban, hogy a hozzánk becsatornázó hírfolyamból hogyan szelektálunk: napjaink egyik legnagyobb problémáját jelentik a futótűzként terjedő álhírek. Ezek jó esetben csupán ellenőrizhetetlen tartalmú városi legendákat jelentenek, egyes esetekben viszont kimondottan az olvasók félrevezetése a cél. Az Urbanlegends.hu évek óta ezeknek az álhíreknek a felgöngyölítésén dolgozik, munkáját pedig most bárki támogathatja!

Az Urbanlegends munkájáról és a támogatás lehetőségéről bővebben itt olvashatnak !

A mérgező Nutella és az első éjszaka joga

Az oldal 2004 óta több mint kétezer álhírről rántotta le a leplet, melyek közül többet a HáziPatika.com is feldolgozott. Foglalkoztunk többek között a Nutella mérgező tulajdonságait taglaló cikkekkel , illetve azzal az álhírrel, mely szerint a lélek 21 grammot nyom, halálunk pillanatában pedig ennyivel leszünk könnyebbek. Álhírnek bizonyult az első éjszaka joga is, illetve szintén az Urbanlegends.hu dolgozta fel, hogy mennyire "friss" és egészséges is a boltban kapható narancslevek jó része.

Futótűzként terjednek az álhírek az interneten
Futótűzként terjednek az álhírek az interneten

Az oldalt üzemeltető - és a HVG-nek is dolgozó - Marinov Iván az eddigieknél is nagyobb figyelmet szentelne a kétes hátterű hírek feltárásának, ehhez pedig olvasói segítségét kéri: a Patreon nevű támogatói rendszeren keresztül 1, 5 vagy 10 dolláros - áfával együtt 320, 1600 vagy 3200 forintos - összegekkel bárki segítheti az oldal üzemeltetését. Ehhez az Urbanlegends Patreon-oldalán a "Become a patreon" gombra kell kattintani, majd kiválasztani az összeget, amellyel támogatnánk a honlapot. Kezdetben az 500 dolláros havi szintet szeretné elérni a szerkesztő, amelyért cserébe vállalja, hogy az eddigi havi 7-8 helyett 15-20 anyagot ír majd.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!