Hány magyar rákost mentene meg a svéd rendszer?

A fejlett országok számára a rák jelenti az egyik legnagyobb egészségügyi kihívást, Magyarország helyzete pedig különösen drámai a statisztikák tükrében. Javulást hozhat ugyanakkor az a befogadásra váró, 15 innovatív gyógyszer, amely közel kétezer daganatos betegen segítene.

A rák civilizációs betegség, amely a fejlett országok mindegyikében egyre nagyobb problémát jelent. Magyarország helyzete még a régió többi államához képest is drámai: itt a legmagasabb a daganatos megbetegedések okozta halálozási arány egész Európában - derült ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) adataiból. Ez több okra is visszavezethető: az állami egészségügyi rendszert évtizedek óta növekvő mértékben terheli az alulfinanszírozottság és a szakemberhiány, a lakosság egészségértése az uniós átlag alatti, életmódjuk pedig számos betegség - köztük a rák - kialakulásának veszélyét növeli.

Európában minden negyedik haláleset rosszindulatú daganathoz köthető, de a tagországok között óriási eltérés figyelhető meg ebben a tekintetben. Hogyha például minden európai ország elérné az egészségügyi innovációban éllovas Svédország daganatos túlélési eredményeit, az további 270 ezer beteg számára biztosíthatná az ötéves túlélést. A rákos beteg felépülésének esélyeit jelentősen növeli, ha részesülhet a legújabb, innovatív terápiákból.

Az innovatív terápiák közel 2 ezer előrehaladott, áttétes daganatos betegségben szenvedőnek tudnának segíteni
Az innovatív terápiák közel 2 ezer előrehaladott, áttétes daganatos betegségben szenvedőnek segíthetnek

A daganatos megbetegedés diagnózisát követően a munkába visszatérő betegek aránya összességében több mint 75 százalékra nőtt ezeknek a szereknek köszönhetően. Franciaországban az emlőrákkal diagnosztizált dolgozó nők 82,1 százaléka tud már visszatérni munkahelyére a betegszabadságot követően, Hollandiában pedig a fej-nyak rákkal diagnosztizált dolgozó személyek 83 százaléka térhet vissza a munka világába.

Lassú az új készítmények befogadása

Élete egyik legnagyobb küzdelme elé kerül az ember, amikor rosszindulatú daganatot diagnosztizálnak nála. Az orvosok és a kezelések mellett azonban a család és a barátok támogatása is kulcsfontosságú ahhoz, hogy győztesen kerülhessen ki ebből a harcból.

Itthon a növekedés sajnos nem ilyen látványos, ami annak is betudható, hogy más kelet-közép-európai országokhoz viszonyítva Magyarországon alacsonyabb volt az onkológiai gyógyszerekre fordított kiadások növekedése 2010 és 2015 között.

A hatékony gyógyszerek használata hazánkban még az alacsony GDP-vel rendelkező országok között is lemaradást mutat, az új onkológiai készítmények befogadásának üteme pedig nagyon lassú, átlagosan 3,7 évet vesz igénybe. Előrelépések, ha nem is kellő mértékben, de történnek: az Emberi Erőforrások Minisztere a közelmúltban 15 új, innovatív gyógyszer befogadását terjesztette elő négy onkológiai terápiás területen. Amennyiben elfogadják, úgy a melanoma, prosztatadaganat, onkohematológia és tüdődaganat területén még idén közel 2 ezer előrehaladott, áttétes daganatos betegségben szenvedőnek tudnának segíteni az új innovatív terápiák.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!