Hálapénz: ez a hatóság üldözi márciustól

Még nem a büntetésre helyezik a hangsúlyt.

Hálapénz nélkül ennyit spórolhatnak a betegek Akár az évi százmilliárd forintot is elérheti az az összeg, amelyet a hálapénz megszüntetésével megspórolhatnak a magyar betegek. Részletek itt .

A rendőrség kötelékein belül működő Nemzeti Védelmi Szolgálat egyik szervezete végzi majd a hálapénzzel kapcsolatos bűncselekmények felderítését - tudta meg az ATV Híradója a Belügyminisztériumtól. Mint arról korábban már beszámoltunk , 2021. január elsejétől büntetendővé vált mind a hálapénz elfogadása, mind annak felajánlása. Az azonban csak a tárca mostani válaszából derült ki, hogy még nem indultak el a hálapénzrazziák, így "tettenérés" sem volt még eddig.

Márciustól kezdik ellenőrizni

"Figyelemmel arra, hogy az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény vonatkozó rendelkezései 2021. március 1-jén lépnek hatályba, a hálapénzzel kapcsolatos új szabályok is csak ettől az időponttól alkalmazhatóak. Ebben az egyfajta átmeneti időszakban a hatóságok az érintettek felvilágosítására és tájékoztatására, valamint a megelőzésre fordítják energiáikat" - idézi a Belügyminisztériumtól kapott tájékoztatást az ATV.

A hálapénz felajánlása és elfogadása is büntetendővé vált. Fotó: Getty Images
A hálapénz felajánlása és elfogadása is büntetendővé vált. Fotó: Getty Images

Nem korlátozhatják a szabad orvosválasztást

Az adásában arról is beszámoltak, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) szerint sértette a szabad orvosválasztás elvét a debreceni szülészeti klinika év eleji bejelentése, miszerint az intézmény szorgalmazza a hálapénz kivezetését, ezért megszüntették a "fogadott" orvos és szülésznő rendszerét addig, amíg azt "tiszta jogviszonyok között nem lehet folytatni". Az EMMI erről kiadott közleményében leszögezte, a hálapénz kivezetésére hivatkozva nincs lehetősége a Debreceni Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikának a szabad orvosválasztást korlátozni. Kiderült azonban, hogy az említett, a szülészeti klinika Facebook-oldalán napvilágot látott bejelentés nem a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának hivatalos álláspontja.

"A tájékoztatás a Debreceni Egyetem és a Klinikai Központ vezetésének tudta nélkül, előzetes egyeztetés mellőzésével jelent meg, annak tartalmával a Debreceni Egyetem és a Klinikai Központ vezetése nem tud azonosulni" - közölte a csatorna híradójával az egyetem rektori hivatala, tudatva: utasították a szülészeti-nőgyógyászati klinika igazgatóját, hogy tartsák be a törvényi szabályozást.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!