Hálapénzrazziák indulhatnak a kórházakban

Jövő év január elsejétől büntetendővé válik mind a hálapénz elfogadása, mind annak felajánlása. A Népszava értesülései szerint a kormányzat azonnal szigorú ellenőrzéseket indít majd az egészségügyben.

Hálapénz nélkül ennyit spórolhatnak a betegek - részletek itt .

Mint azt korábban megírtuk , az Országgyűlés október elején egyhangúlag elfogadta az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényt, amelynek legtöbb rendelkezését januártól kell alkalmazni. A változások közé tartozik az orvosok többlépcsős béremelése, ezzel egyidejűleg pedig a hálapénz büntethetővé tétele. Január elsejétől a hálapénz adása és elfogadása is egy évig terjedő szabadságvesztést vonhat maga után. Hálájuk kifejezéseként ezentúl a betegek mindössze egy alkalommal adhatnak az egészségügyi dolgozóknak olyan tárgyat, amelynek értéke nem haladja meg a mindenkori minimálbér havi összegének 5 százalékát.

Januártól letöltendő szabadságvesztéssel sújtható a hálapénz felajánlása és elfogadása
Januártól letöltendő szabadságvesztéssel sújtható a hálapénz felajánlása és elfogadása. Fotó: Getty Images

"Biztos forrásra" hivatkozva a Népszava azt írja , a kormányzat nem vár majd a szabályok betartatásával és az ellenőrzéssel, hanem januártól rögtön elkezdi kutatni a hálapénzre vonatkozó tilalom megszegőit. Bár a lap a Belügyminisztériumnál és az Emberi Erőforrások Minisztériumánál is érdeklődött az ellenőrzés részleteiről, a cikk megjelenéséig nem érkezett válasz ezekre a megkeresésekre. A lap által megkérdezett orvosok sem tudják elképzelni, hogyan lehetne ellenőrizni ezeket az eseteket, ráadásul a koronavírus-járvány közepette sem a betegeknek, sem az orvosoknak nem a paraszolvencia kérdése a legfőbb gondja. A COVID-osztályokra egyébként sem jellemző a hálapénz megjelenése, más betegek pedig gyakran el sem jutnak most orvoshoz.

Asbóth Márton, a Társaság a Szabadságjogokért magánszféraprojekt-vezetője szerint az orvosok - akár kamerával történő - megfigyelése súlyos adatvédelmi aggályokat keltene. Leleplezhetőek lehetnek ugyanakkor a hálapénzt elfogadó orvosok adóhatósági eszközökkel, vagy akár bejelentést tevő betegek is lebuktathatják a törvényszegőket. A kórházakban, rendelőkben folyó munka során viszont nehéz lenne nyomozást folytatni az orvosokkal szemben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!