Geréb: "Volt haszna a boszorkányüldözésnek"

Ha hozzájárultam egy igazságosabb rendszerhez, volt haszna a boszorkányüldözésnek - mondta Geréb Ágnes a Klubrádióban.

Boszorkányüldözésnek tartja az ellen folyt eljárást

Ahogy arról a Házipatika.com beszámolt, börtönbe küldik Geréb Ágnest . Elutasította a perújítási kérelmet a Fővárosi Ítélőtábla, így jogerős maradt a 2012-ben hozott döntés: a vádlottat jogerősen két év fogházra ítélték és tíz évre eltiltották a szülész-nőgyógyász orvosi és a szülésznői foglalkozástól.

"Értetlenül áll az előtt, hogy a bírók a hálapénzen alapuló, egymást védő szülészek szakvéleményét vették alapul, holott azoknak egyetlen állítása sem volt bizonyított" - ezt mondta a Klubrádiónak Geréb Ágnes. A két rosszul végződő otthonszülés kapcsán jogerősen két év letöltendő fogházbüntetésre ítélt szülész-nőgyógyász boszorkányüldözésnek tartja az ellen folyt eljárást. A tárgyalás után a HírTV kamerái előtt nyilatkozott:

Figyelmen kívül hagyták a tényeket

Geréb Ágnes úgy látja, a bírók figyelmen kívül hagyták a tényeket, és az ellene felhozott vádakat igazoló szakvélemények egy részébe hasra csapás szerű adatok kerültek.

Az elítélt szülész-nőgyógyász beszélt arról is, hogy szerinte az intézeten belüli szülés sok szempontból javult, és ha a munkájával segített közelebb egy igazságosabb, emberbarátibb rendszerhez, akkor volt valami haszna az ellen folyó boszorkányüldözésnek.

Ügyvédje szerint, ha nem Geréb Ágnesről lenne szó, nem kapott volna két év börtönbüntetést.

Az RTL Klub Híradójának nyilatkozó orvos szerint a hazai szabályozással van baj: Geréb sok támogatója szerint ez boszorkányüldözés. Nagyon sok országban engedélyezett az otthonszülés , ezekben az országokban meg is vannak a törvényi szabályozások. Nálunk azután próbálták-próbálják szabályozni, hogy sok szülő nő az otthonszülést választotta, mivel máshogy nem tehette, saját felelősségére:

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A párásság és a köd megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!