Ficzere Andrea: gondban lesznek a kórházak januártól

A kórházi osztályok biztonságos működését veszélyeztetheti, hogy a jövő évtől nem lehet majd bérnővéreket alkalmazni a közfinanszírozott egészségügyi intézményekben.

Mint azt korábban megírtuk, egy korábban elfogadott jogszabály szerint 2024. január 1-től megszüntetik a bérnővérek alkalmazását a kórházak többségében, miután kivezetik a közreműködői szerződéseket mint foglalkoztatási formát. Ficzere Andrea, a Magyar Kórházszövetség alelnöke a Economxnak nyilatkozva elmondta, országszerte gondban lesznek a kórházak január elsejétől a bérnővéri foglalkoztatás kivezetése miatt. Hozzátette, jó irány, hogy minél több dolgozót tudjanak egészségügyi szolgálati jogviszonyban foglalkoztatni. Az elkövetkező hetekben azonban nem lép majd be annyi munkavállaló a rendszerbe, hogy az intézmények mindegyike biztonságosan üzemeltethető maradjon.

„Bérmunkaerőt - leginkább nővéreket, műtős személyzetet, kisebb mértékben orvosokat - szinte valamennyi területen foglalkoztattak, így különböző mértékben minden terület sérülhet” – írja a lap a Ficzere Andrea által elmondottak alapján. A szakember arra is kitért, hogy a december eleve nem könnyű hónap a kórházakban. Az ünnepek közeledtével a szakdolgozók is szeretnének több időt tölteni a családjukkal, és ki is kell adni nekik az év során beragadt szabadságaikat. Eközben viszont a kórházakban nem sérülhet a betegellátás.

Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke arról beszélt az Economxnak, hogy a felső légúti fertőzések az egészségügyi szakdolgozókat is nagy számban betegítik meg a téli időszakban, ami további nehézséget jelent az év végéhez közeledve. „Tavaly a foglalkozási megbetegedések 95 százaléka az egészségügyi dolgozókat érintette, veszélyes szakma az egészségügy” – fogalmazott a szakszervezeti vezető. Hozzátette, noha jövőre már valóban nem lehet majd új szerződéseket kötni a bérnővérekkel, a vállalkozói formában alkalmazott szakdolgozók egy részét azonban arra kérték, hogy adják be újra engedélykérelmeiket. „Az biztos, hogy januártól tovább fog csökkenni a szakdolgozók száma a kórházakban és az osztályokon is” – húzta alá ugyanakkor Soós az interjúban.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!