Ferenc pápa váratlanul jobban lett, és még a nőknek is üzent

Állapotában csekély javulás következett be, imádkozik és dolgozik, miközben légzéstámogatásra szorul.

Ferenc pápa állapota az utóbbi két napban stabil maradt, csekély javulást tapasztaltak az orvosok – közölte a Szentszék az egyházfőt a Gemelli-klinikán kezelő szakemberek véleménye alapján szombat este. Stabil állapota azt mutatja, hogy jól reagál az eddig alkalmazott terápiára. Továbbra is láztalan, javult a légzése, a vérkép paraméterei is stabilak maradtak. Az orvosok azonban kiemelték:

óvatosságból továbbra sem bocsátkoznak jóslatokba az egyházfő állapotának alakulását illetően.

Ferenc pápa
Március 7-én a hívek gyertyát gyújtanak Ferenc pápáért Buenos Airesben, Argentínában. Fotó: Getty Images

A nőknek is üzent

Ferenc pápa a szombati napot imával és munkával töltötte. Üzenetet küldött a nemzetközi nőnap alkalmából, hangoztatva, hogy továbbra is bízni kell a nőkben, nagylelkűségükben és bátorságukban. Mint mondta: kell, hogy a nők számíthassanak az egész civil és egyházi közösség támogatására. Az üzenet annak a beszédnek a részét képezte, amelyet a pápa helyett a szentszéki államtitkár, Pietro Parolin bíboros olvasott fel az olasz Életért Mozgalom képviselőinek, akik jubileumi zarándoklaton vettek részt. A Gemelli-klinikán keltezett beszédben Ferenc pápa az élet szentségét hangsúlyozta. 

Miközben korunkat a selejtezés kultúrája uralja, az élet akkor a legszentebb, amikor sérülékeny.

Kiemelte, hogy a társadalom akkor nevezhető igazságosnak, amikor védi a születendő életet, a segítségre szoruló időseket és a gyógyíthatatlan betegeket.

Ferenc pápa február 14-én került kórházba, mint ahogy arról korábban beszámoltunk: kettős tüdőgyulladás támadta meg. Napközben továbbra is magas áramlású oxigént kap, éjszaka pedig nem invazív gépi ventillációval segítik a légzését.

Matteo Bruni szentszéki szóvivő bejelentette: Ferenc pápa vasárnap sem olvassa fel személyesen az Úrangyala-imádságot kísérő beszédét, amelyet immáron negyedik hete a Vatikán szöveges változatban közöl. 


ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A párásság és a köd megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!