37 nap után végre elhagyhatta a kórházat Ferenc pápa

Ferenc pápa nem sokkal vasárnap 12 óra után elhagyta a római Gemelli kórházat, ahol február 14-e óta kezelték.

Ahogy már nálunk is olvashattad, a nyolcvannyolc éves katolikus egyházfő február 14-én került kórházba, mégpedig légúti fertőzés miatt. Kétoldali tüdőgyulladással, hörgőgyulladással és veseproblémákkal is kezelték. Az első hetekben két alkalommal volt életveszélyes állapotban, az utóbbi időben azonban rohamosan javult az állapota, így március 23-án – 37 nap kórházi ápolás után – kiengedték.

Ferenc pápa
A pápa Belgiumban 2024. szeptember 24-én. Fotó: MTI/Purger Tamás

Nem egyenesen a Vatikánba ment

Az egyházfőt szállító fehér autó a kórházból kihajtva lelassított, hogy a 88 éves Ferenc pápa az utasülésről üdvözölni tudja a kórháznál összegyűlt híveket. Mielőtt kijött a kórházból, a pápa rövid időre megjelent – kerekesszékben – az épület egyik teraszán, ahonnan szintén üdvözölte az ott lévő embereket. Ez volt az első nyilvános megjelenése, amióta kórházba szállították.

Az egyházfő egyébként nem egyenesen a Vatikánba ment. Gépkocsioszlopa elsőként a Santa Maria Maggiore templomhoz hajtott, majd onnan tért vissza a pápai államba.

Még sokat kell pihennie, hogy teljesen felépüljön

Orvosai szombaton jelentették be, hogy a pápa másnap elhagyhatja a klinikát, de még nagyon sokáig fog tartani, amíg teljesen felépül, és még két hónap pihenést írtak elő neki a Vatikánban.

Vasárnap a Vatikán közzétett egy üzenetet, amelyet a pápa írt. Ebben az áll,

hosszú kórházi tartózkodása alatt megtapasztalhatta az Úr türelmét, amely az orvosok és egészségügyi dolgozók fáradhatatlan munkájában és a betegek családjainak elhivatottságában és reményében is visszaköszön.”

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!