Fény és hang fékezi meg az Alzheimer-kórt

A villogó fehér fény és a csicsergő hangok képesek lehetnek megfordítani az Alzheimer-kórt. A felfedezés igazolására már megkezdődtek a humánkísérletek. A módszer fordulatot hozhat az egyik legrettegettebb betegség kezelésében, mert a jelek szerint nincsenek mellékhatásai, és kifejezetten olcsó.

Az Alzheimer-kór az időskori elbutulás egyik legfontosabb szereplője, amely az egész világon óriási anyagi terhet ró a társadalom és az érintett családok vállára. Ráadásul rendkívüli érzelmi megterheléssel is jár, mind a betegek, mind az őket gondozók számára. Közel 50 millió ember érintett a világon, de a számuk egyre nő. A demenciás esetek száma a Lancet magazinban megjelent adatok szerint 1990 és 2006 között megduplázódott . Magyarországon százezres nagyságrendű a betegek száma a Magyar Neurológiai Társaság elnöke, Csiba László szerint. A betegséggel foglalkozó szakportál, a Felejtek.hu viszont 200 ezeres számot említ.

Új megoldásokra várva

Ez a betegség nem csak a megállíthatatlan szellemi leépülés miatt olyan riasztó, hanem azért is, mert nem gyógyítható. Bár néhány gyógyszer átmenetileg és bizonyos mértékig képes kezelni az Alzheimer-kór kognitív funkciókat romboló hatásait, de az előrehaladását megállítani, vagy érdemben lassítani egyik eddig alkalmazott módszer sem tudta. "Tényleg nem sokat kínáltunk eddig az embereknek" - idézi a Scientific American tudományos lap Shannon Macauley-t, a Wake Forest Egyetem idegtudósát. A klinikai vizsgálatokban gyakorlatilag minden új kezelés sikertelen volt. Ezért a betegek és ápolóik olyan új terápiák megszületésében reménykednek, amelyek radikális előrelépést hoznak a kór gyógyításában, vagy legalább a tünetek enyhítésében. Most egy új szemléletű kutatás tényleg túlmutat a gyógyszereken, s megkönnyebbülést hozhat egyszerű LED-es fényforrások és hangszórók segítségével.

agy fény hang
Talán nem gyógyszerek, hanem fizikai hatások gyógyítják meg az Alzheimer-kórt. Fotó: 123rf

A villogó fények és a 40 hertzes frekvencián pulzáló hangok az agyban visszafordítják az Alzheimer-kór legfőbb jeleit - olvasható a Cell folyóiratban minap közzétett tanulmányban . Macauley szerint, aki független szakértőként követte a munkát, ez egy lenyűgöző kutatás, mert egy olyan provokatív ötleten alapul, amely nem invazív, könnyen kivitelezhető és olcsó.

A munkát a kutatók olyan genetikailag manipulált egereken végezték, amelyekben kifejlesztették az Alzheimer-kór alapvető tüneteit és patológiáját. Az egerek egy csoportjánál neurofibrilláris csomók jelentek meg az idegsejtekben, amelyeket a tau nevű fehérje hoz létre, és a sejt halálához vezethetnek. Az egerek egy másik csoportjának agyában béta-amiloid-plakkok - ragadós fehérjecsomók - jelentek meg, amelyek gátolják a neuronok közötti kommunikációt. Az egerek produkálták a betegség harmadik jellemzőjét is - az agy szabálytalan aktivitását az agyhullámok gamma tartományában, amelyek másodpercenként 30-100-szor ingadoznak.

A mágikus 40 hertz

Az első kísérletekre a villogó fénnyel 2015-ben került sor a bostoni Massachusetts Institute of Technology (MIT) egyetemen, ahol Li-Huei Tsai idegtudós, a Picower tanulási és memória intézet igazgatója fehér fényvillanásokkal manipulálta az egerek agyi aktivitását. Az agyhullámok akkor keletkeznek, amikor a neuronok nagy csoportjai oszcillálva be- és kikapcsolnak. Az idegsejtek a gondolatainkat, a cselekedeteinket és érzékeinket ezekben a ritmikusan keletkező elektromos jelekben kódolják. Tehát amikor Tsai a fényt másodpercenként 40-szer felvillantotta (azaz 40 hertzen villogtatta) az egereknek, az agyuk 40 hertzes gamma hullámokat generálva "visszavillogott". Aztán valami váratlan történt.

Amikor az idegtudós ezután megvizsgálta a fénnyel manipulát egerek agyát, az amiloid plakkok és a tau csomók mennyiségének csökkenését tapasztalta. "A fényvillantásos stimuláció óriási mikroglia -választ vált ki. Ezek az agyi immunsejtek takarítják ki a sejttörmeléket és a mérgező hulladékokat, beleértve az amiloidot is" - mondta Tsai.

Ez a takarítási folyamat csak a vizuális kéregben történt, ahol az agy a fényinformációkat feldolgozza. Ahhoz, hogy ezek a hatások mélyebben behatoljanak az agyba, egy további adalék is kellett. Ezért egy 40 hertzen kattogó hangsorozatot is társítottak a villanófényhez, olyat, amely a delfinek " csiripelésére " hasonlít. (A delfingang terápiás felhasználására, ha nem is az MIT tudományos alaposságával, de Magyarországon is létezik kezdeményezés.) Amikor az egerek hét napon keresztül, napi egy órán át kapták a fény-hang kezelést, az amiloid plakkok és a tau csomók nemcsak az audió és a vizuális lebenyből kezdtek eltűnni, hanem a prefrontális kéreg és a hippokampusz is tisztulni kezdett. "Ez volt az egyik nagy ugrás az új tanulmányban. Ez utóbbiak ugyanis az agy tanulási és memóriaközpontjai, ahol körülbelül 40-50 százalékkal csökkent az amiloid- és a tau-szint. Ez pedig teljesen lenyűgöző" - jelentette ki Macauley.

Ez akkor is megmutatkozott, amikor Tsai az egereket kognitív teszteknek vetette alá. Az egyikben a rágcsálóknak egy ismerős és egy ismeretlen tárgyat kellett felfedezniük. Azok a kísérleti állatok, amelyek nem kaptak kezelést, úgy viselkedtek, mintha soha nem látták volna még az ismerős tárgyat. "Ez bizonyos mértékű memória problémát mutat" - mondta Tsai. Azok a egerek, amelyek látták a fényt, és hallották a hangot, körülbelül kétharmadnyi időt töltötték az ismerős tárgy vizsgálatával, mint kezeletlen társaik. A kutató szerint ez volt az első alkalom, amikor azt látták, hogy ez a nem invazív stimuláció javíthatja a kognitív funkciókat. Ráadásul a kísérletben nem szerepelt sem gyógyszer, sem más a betegség kezelésére kifejlesztett ellenszer, csak fény és hang.

Az idegsejtek metronómja

"Ennek egyik lehetséges magyarázata az, hogy az Alzheimer-kóros agynak szabálytalanok, gyakran hiperaktívak a neuronjai. Ha az agyat állandóan és rendszeres ütemben ingerlik, akkor az ismétlődő fény és hang egyfajta metronómként működhet az agyi tevékenység számára. Ez olyan, mintha az egereket mindennap visszaállítanák a kiinduló állapotukra, és kijavítanák néhány rendellenes tevékenységüket. A későbbiekben mindezek a kedvező hatások összeadódnának" - fejtette ki Jorge Palop, a Kaliforniai Egyetem neurológusa.

A demencia és az Alzheimer-kór elleni küzdelemben az egyik alapvető feladat, hogy a betegek agyából eltávolítsák azokat a mérgező fehérjecsomókat, amelyek az agyszövet, s azon keresztül a gondolkodás és a memória pusztulását okozzák. A legtöbben ehhez gyógyszert használnának, ausztrál kutatók azonban arra gondoltak, hogy nem a kémia, hanem a fizika fog segíteni. Részletek!

De mindezek még mindig csak a spekuláció szintjén állnak. A kutatók egyszerűen nem tudják, hogy ezek az agyhullámok , nevezetesen azok, amelyek a 40 hertzes fény- és hanghatásokra jelennek meg, hogyan vezetnek az Alzheimer-kór tüneteinek visszafejlődéséhez. Egyelőre az sem világos, hogy a hatás csak 40 hertzen vagy más frekvencián is működik-e. Li-Huei Tsai azonban már azon dolgozik, hogy megválaszolja ezeket a kérdéseket. Kollégájával, Ed Boyden idegtudóssal megalapították a Cognito Therapeutics kutatócéget, ahol embereken kezdték meg a vizsgálatokat. Boyden szerint a fény és a hang úgy tűnik, hogy az egészséges résztvevőkben negatív mellékhatások nélkül növeli meg a gamma hullámokat. "Senki sem betegedett meg, de még csak nem is panaszkodott. De ha az emberekre gyakorolt terápiás hatást szeretnénk látni, sokáig várni kell még. Ha ez a megközelítés hatásos, a kísérlet akár öt évig is eltarthat, hogy meggyőző választ kapjunk" - jelentette ki a professzor.

Magyarországon az említett Lancet tanulmány szerint 2016-ban 5500 körülire tehető az Alzheimer-kórral összekapcsolható halálesetek száma, s az érintettek köre e felmérés szerint is mintegy 100 ezer. Shannon Macauley azt mondta a módszerről, hogyha embereken beválik, az mesés lenne.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +34 °C
Minimum: +18 °C

Alapvetően derült időre számíthatunk, de főleg a nyugati és az északkeleti tájakon időnként fátyol-, helyenként gomolyfelhők is lehetnek az égen. Csapadék nem valószínű. Döntően gyenge vagy mérsékelt lesz a déli, délnyugati szél, amely hajnalban az Észak-Dunántúlon északnyugatira fordul, és elkezd megélénkülni.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 16 és 22 fok között alakul, de a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken akár több fokkal alacsonyabb, míg a vízpartokon, magasabban fekvő helyeken, belvárosokban és a szelesebb északnyugati tájakon ennél magasabb értéket is mérhetünk. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.