Ezért okoz szédülést az MRI

A Johns Hopkins Egyetem munkatársai felfedezték, hogy a mágneses rezonancia képalkotó (MRI) hatására miért alakul ki sok emberben szédülés - főként az újabb, erősebb modellekben.

A Current Biology legfrissebb száma szerint az MRI által keltett mágneses erő befolyásolja a belső fülben lévő, az egyensúlyért felelős folyadékokat. Ennek hatására bizonytalan mozgásérzés alakul ki, mely szédülésben, szabadeséshez hasonló érzetben nyilvánul meg, ha a beteg kikerül a csőszerű készülékből.

Dale C. Roberts és munkatársai 10, egészséges belső füllel rendelkező, valamint két, beteg labirintussal (a belső fül egyensúlyért felelős szerve) rendelkező önkéntesen tanulmányozták az MRI hatását. A szédülést nem csupán a résztvevők beszámolója alapján vizsgálták, hanem keresték annak speciális jeleit, például a nisztagmusnak nevezett akaratlan szemrángást. Mivel a nisztagmust a látásérzet befolyásolja, ezért a vizsgálatokat sötétben végezték el, és az éjszakai kamera által rögzített képeket elemezték ki. Az egészségesekben kialakult a nisztagmus, míg sérült labirintus-funkció esetén elmaradt a reflex - ez bizonyította, hogy az egyensúlyszerv a felelős az MRI okozta reakciókért.

A mágneses rezonancia hatására sok emberben szédülés alakul ki.

Mi okoz még szédülést? Meg tudhatja kapcsolodó cikkünkből!

Ezt követően a kutatók különböző ideig tartó, különböző erősségű MRI-terhelést alkalmaztak, majd a vizsgálatot követően speciális módszerekkel tesztelték az alanyok egyensúlyát. Megállapították, hogy a magas energiájú mágneses mező fokozta a nisztagmus sebességét, azonban a terhelési időtővel nem mutatott összefüggést. A nisztagmus és az egyensúlyzavar ugyanakkor irányérzékenynek bizonyult. A kutatók arra jöttek rá, hogy a mágneses mező nyomást gyakorol a labirintus járataiban lévő folyadék áramlására, ezáltal az egyensúlyt meghatározó szőrsejtekre. Ily módon mozgásérzet alakul ki.

A felfedezés vetülete, hogy a funkcionális MRI használata - az eljárás során az agy bizonyos területeinek aktivitását mérik - befolyásolhatja a mérési eredményt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat felől fátyolfelhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!