Ezek a fiatalok már sosem vehetnek cigit

A dohánytermékek értékesítésének fokozatos szigorítását tervezi a brit kormány. A tervek alapján egyre magasabbra emelkedik majd azoknak az alsó korhatára, akik törvényesen dohányárut vásárolhatnak, mígnem hosszú távon az egész lakosságra kiterjed a forgalmazási tilalom.

Egy készülő brit törvény büntetendő cselekménnyé nyilvánítja dohánytermékek eladását azoknak, akik 2009. január 1-jén vagy később születtek. A tervezett jogszabály rögzíti a 2009-es kiinduló születési időpontot, így gyakorlatilag minden évben egy-egy évvel növekszik azoknak az alsó korhatára, akik nem juthatnak legálisan dohánytermékhez.

dohányzási tilalom
Idővel az egész lakosságra kiterjed majd a tilalom. Fotó: Getty Images

A mai fiatalok már sosem vehetnek legálisan cigit

A tervek alapján tehát a most 14 éves korosztály soha nem kerül olyan életkorba, amikor törvényesen dohányárut vehet, tekintettel arra, hogy már a jelenlegi kormányrendeleti szintű szabályozás alapján is csak a 18 éven felülieket lehet kiszolgálni dohánytermékekkel. Ezzel el lehet érni, hogy 2040-re a fiatalkorúak és a fiatal felnőttek korosztályában gyakorlatilag megszűnjön a dohányzás.

Évi 65 ezer gyermeket öl meg a dohányfüst.

Sokan már 20 éves koruk előtt rászoknak

A brit dohányosok négyötöde húszéves kora előtt szokik rá a dohányzásra, és legtöbbjük élete végéig nem tud leszokni róla. Közben pedig a dohányzás okozza a legtöbb megelőzhető halálozást Nagy-Britanniában. A daganatos megbetegedések negyede, és csak Angliában évente 64 ezer haláleset köthető közvetlenül a dohányzáshoz.

Ez ráadásul óriási nyomást gyakorol a brit állami egészségügyi szolgálatra (NHS): a brit kórházakba csaknem minden percben bekerül egy-egy olyan páciens, akinek betegségét a dohányzás okozta, és a háziorvosi rendelőkben havonta 75 ezren kérnek vizsgálati időpontot szintén dohányzás miatt kialakuló panaszokkal – mondta kongresszusi beszédében a brit miniszterelnök, Rishi Sunak. Úgy véli, mindez évente 17 milliárd font (7640 milliárd forint) többletköltséggel terheli a brit gazdaságot.

A miniszterelnök felidézte azt a tavalyi szakértői előrejelzést, amely szerint kormányzati cselekvés nélkül 2030-ig csaknem félmillióan halnak meg dohányzás okozta betegségekben Nagy-Britanniában. A brit statisztikai hivatal (ONS) adatai szerint csaknem azonban ötven éve folyamatosan csökken a dohányosok aránya a 16 évnél idősebb korosztályokban. Az ONS kimutatása szerint 1975-ben a britek fele rendszeresen dohányzott, ez az arány azonban jelenleg már nem éri el a 20 százalékot.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!