A túl sok folyadék végezhetett a harcművésszel

A legendás harcművész és színész 32 éves korában halt meg váratlanul, közel ötven évvel ezelőtt. Egy új tanulmány szerint a tragédiát az okozhatta, hogy túl sok vizet ivott.


Bár a vízivás elengedhetetlen az életben maradáshoz, Lee halálát az okozta, hogy a veséi nem tudták kiválasztani a felesleges vizet. Spanyol vesespecialisták egy csoportja a Clinical Kidney Journalban tették közzé tanulmányukat, ami szerint eddig nem volt ismert pontosan Bruce Lee halálának oka, erről ugyanakkor számos hipotézis létezik. Ezek között szerepel az agyi ödéma, a gengsztermerénylet és a hőguta is érvként – írja a Vanity Fair.

vízivás, folyadékfogyasztás, vesebeteg
A vízivás elengedhetetlen, azonban gondot is okozhat. Fotó: Getty Images

A kutatók szerint Lee-nél több kockázati tényező is szerepelt, ami közrejátszhatott a hyponatraemia, az elektrolit- és folyadékháztartás leggyakrabban előforduló zavara kialakulásában. A színész vérének alacsony volt a nátriumkoncentrációja, az állapotot pedig tovább súlyosbította a marihuána- és az alkoholfogyasztás, a különböző gyógyszerek használata és a „krónikus folyadékbevitel” is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat felől fátyolfelhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!