Egy nap a kórházban

Az egészségügyi kormányzat úgy szabályozná a betegek ellátását, hogy az intézmények mérsékeljék az úgynevezett elkerülhető kórházi ápolást. Az egyik legdrágább tétele ugyanis a gyógyításnak a betegek kórházba fektetése.

Most egy városi kórházban az ellátások 26 százaléka, a megyei intézményekben pedig 13 százalék olyan kezelés, amelynél nincs feltétlen szükség arra, hogy a páciens bent feküdjön. A gyógyulás olykor biztonságosabb a kórházon kívül, hiszen a beteg otthonában kisebb az esélye a kórházi fertőzéseknek.

egynapos
A kórház jól jár, ha gyorsan hazaküldi a beteget. És talán a beteg is

A Népszava által megkérdezett sebészorvos szerint ugyanakkor az új szabályozással a kórházak akkor járnak jól, ha tökéletesen operáló orvosokat foglalkoztatnak, akik pontosan döntenek arról, hogy a műtét után 24 órával kit lehet különösebb kockázat nélkül hazaengedni. Ekkor ugyanis kevesebb költség mellett több beavatkozást végezhetnek az intézmények, feltéve, ha még belefér a számukra engedélyezett betegellátási kvótába. Ha nem, akkor csak az üres ágyak szaporodnak.

Ma ellenben csak akkor kapják meg a műtétért járó teljes díjat a kórházak, ha utána a beteget elég hosszan ápolták is. Ha a szabványos időnél korábban távozott a páciens, csak csökkentett összeget kap az intézmény. Az új szabályozás mellett a beavatkozást követően elég lesz egy napot a kórházban tölteni, és ha a beteg állapota lehetővé teszi, otthon gyógyulhat tovább. A módosítás az emésztőszerv-rendszert érintő beavatkozásoktól (például hasüregi idegentest-eltávolítástól) kezdve olyan műtéteket is érint, mint a tályog- és daganat-kimetszés, vagy a laparoszkópos epehólyag -eltávolítás, valamint rutin hát- és nyakműtéteket, de olyanok is idetartoznak, mint a gerincstabilizálás vagy kisebb pajzsmirigy- és vérképzőszervi beavatkozások.

A kórházi ellátás egyik legköltségesebb eleme az úgynevezett hotelszolgáltatás fenntartása. Ennek keretében az épület üzemeltetése mellett a betegek étkeztetéséről és komfortjáról is gondoskodni kell. Kézenfekvő e kiadások mérséklése, az ágyszám-csökkentés és a feleslegessé váló intézmények kiváltása korszerűen szervezett szolgáltatásokkal. Részletek!

Weltner János sebész, egykori szakfelügyelő főorvost idézi a lap. A szakember véleménye szerint az, hogy a páciens egy-egy beavatkozás után mikor távozik a kórházból, elsősorban betegbiztonsági kérdés. Akkor lehetne nyugodt e tekintetben mindenki, ha lenne olyan szakhatóság, amely képes ellenőrizni a szakmai szabályok betartását.

Forrás: Népszava

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!