Csökkenő életszínvonal és rövidebb élettartam jellemző a magyarokra

Az Európai Unión belül Magyarországon volt a negyedik legnagyobb mértékű a népességfogyás 10 év alatt – ez derült ki az Eurostat legfrissebb adataiból. A várható élettartam terén jócskán elmaradunk az uniós átlagtól, egyes eredmények szerint pedig még az életszínvonalunk is jelentősen csökkent az elmúlt időszakban.

A koronavírus-járvány az Európai Unió (EU) egészében rontotta a várható élettartamot, de egy átlagos uniós polgár még így is legalább 80 évig tartó letre számíthat a 2021-es eredmények szerint. Mindeközben Magyarországon az addigi 76-ról 74 évre csökkent az átlagos élethossz a 2 évvel ezelőtti adatok alapján – hangzott el az RTL Híradó riportjában, amelyből az is kiderült, hogy nemcsak rövidebb ideig, de kevesebben és rosszabbul is élünk jelenleg, mint néhány éve.

nő áll egy üres lakásban
Csökkenő életszínvonal és rövidebb élettartam jellemző a magyarokra. Fotó: Getty Images

Kevesebben vagyunk, mint 10 éve

Az Eurostat júliusban közzétett jelentése szerint a 2012 és 2022 közötti népességváltozási statisztikák azt mutatják, hogy az EU-n belül Magyarországon volt a negyedik legnagyobb mértékű népességfogyás az elmúlt 10 évben. Igaz, ezen valamennyire enyhíteni tudott a bevándorlás – ugyanis többen érkeztek az országba, mint amennyien külföldre költöztek –, de még így is csaknem 3 százalékkal kevesebben lakják jelenleg az országot, mint 2012-ben. Az unió össznépessége ugyanakkor majdnem másfél százalékkal nőtt az azóta eltelt időben.

A negyven éve tartó népességcsökkenést nem lehet csak a születésszám ösztönzésével orvosolni, mert ennek van egy természetes korlátja Magyarországon. Kovács Marcellel, a KSH Népszámlálási és népesedési statisztikai főosztályvezetőjével beszélgettünk a népesedési trendekről, migrációról, a járvány hatásairól.

Egyértelműen romlik a hazai életszínvonal

A friss adatokból az is jól látszik, hogy minden ötödik magyar esetében jelentős az elszegényedés kockázata. Bár ez az arány valamivel kisebb az uniós átlagnál, egy fontos jóléti mutató tekintetében viszont mindössze négy uniós tagállam áll rosszabbul nálunk: tavaly 10-ből 4 magyar nem tudott megengedni magának egy egyhetes üdülést. A szakértők szerint ez egyértelműen a hazai életszínvonal hanyatlását jelzi.

Amit részben az áralakulás okozott – tehát, hogy rendkívül drága lett az élelmiszer meg általában a vendéglátás, a szállás, minden –, másrészt pedig a jövedelmek ettől elmaradó növekedése, ami nyilván indokolja is, hogy a legelső, ahol vissza lehet vágni az a nyaralás” – magyarázta az RTL által megkérdezett Molnár László, a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgatója.

A riportban kiemelték ugyanakkor, hogy a foglalkoztatottság nagy mértékben, mintegy 15 százalékkal javult a vizsgált 10 éves intervallumban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.