A védőnőket ezzel hajszolják túl

Egy újonnan bevezetett, korszerű védőnői módszertannak köszönhetően szeptembertől jócskán megnőtt a védőnők feladatainak száma.

Milyen változásokat hozott az új program?

A Koragyermekkori program egy ­Európai Unió által támogatott projekt, amelynek célja új, komplex szűrőprogram bevezetése: a gyermekek fejlődésének nyomon követése, az eltérő fejlődést mutató kicsik korai kiszűrése, új módszerek bevezetése, informatikai fejlesztések végrehajtása a gyermekek alapellátásában.

E célok megvalósulása nemcsak a picik korai fejlesztését, hanem a szülői edukációt és a szülő-védőnő együttműködés szorosabbá tételét is szolgálja - tájékoztat a HEOL , amelynek beszámolója szerint a szülőknek ezentúl gyakrabban kell hordaniuk kisgyermeküket szűrésekre, a védőnőknek pedig mindent sokkal szigorúbban kell dokumentálniuk, ez pedig óriási adminisztrációs tehet ró a dolgozókra.

Komolyan veszik végre a védőnőket A kormány államosítással javítana a védőnők helyzetén, a szakemberek szerint viszont önmagában a centralizálás nem oldja meg a finanszírozási és egyéb problémákat, ahogy az oktatás "klikkesítése" sem hozott minőségi javulást. A témáról korábban itt írtunk bővebben .

A Koragyermekkori program túlhajszolják a védőnőket
A Koragyermekkori program indulása túlhajszolja a védőnőket

Kevés védőnő van Heves megyében

"Az új módszertan bevezetése előremutató szakmai elgondolás, amelynek ­kezdeti, problémafeltáró szakaszában vagyunk" - árulta el a lapnak Viziné Kovács ­Klára. A megyei vezető védőnő hozzátette, a programot eredetileg 2018 januárjától indították volna, ám korábbra hozták az indulást, így szeptember 1-jétől már ennek megfelelően kell dolgozniuk a védőnőknek.

Országszerte keresik a védőnőket 2017. augusztusában számoltunk be róla , hogy tavaly év végére a 400-at is megközelítette a betöltetlen védőnői állások száma. Míg háziorvosi praxisokért több millió forintos pályázatokat írnak ki, addig védőnői körzetekre semmilyen anyagi forrással nem csábítanak.

"Fontos tudni, hogy megyénkben eleve huszonöt százalékkal kevesebb védőnő van , mint amennyire szükség lenne, tehát sokaknak helyettesíteniük is kell. Ha ehhez hozzávesszük, hogy óvodákban és iskolákban is látnak el szolgálatot, várandós gondozást , szűrővizsgálatokat végeznek, szervezik a védőoltások beadását, látogatják a családokat is, már komoly fe­ladatlista áll össze. És most nagyot nőttek az adminisztrációs kötelezettségeik is. Főleg amiatt­, mert még nem működik kellően az Egységes Védőnői Informatikai Rendszer (EVIR), amely megkönnyíthetné az adminisztrációt, így mindent papíron kell dokumentálnunk."

Ezt a munkát csak szívvel-lélekkel lehet csinálni, különben már én is feladtam volna. Jelenleg a munkaidőm kétharmad részében adminisztrálok, és csak egyharmadában van időm a családokkal , gyermekekkel foglalkozni. Ennek pont fordítva kellene lennie - tudatta Nováki Győzőné, aki Mátraballán és Mátraderecskén lát el védőnői szolgálatot.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +35 °C
Minimum: +16 °C

A szinte zavartalanul napos időt követően a késő délelőtti, déli óráktól délután főként az északnyugati, északi tájakon már egyre jobban szűrheti a napsütést az északnyugat felől felvonuló magasszintű felhőzet. Az Észak-Dunántúl fölé emellett gomolyfelhők is sodródhatnak, de ott is inkább csak a határvidéken fordulhat elő egy-egy zápor, esetleg zivatar. Másutt nem lesz csapadék. Napközben az északnyugati vidékeken időnként megélénkülhet a délies irányú szél, másutt többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Délután általában 32 és 37, késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.