Országszerte keresik a védőnőket

Tavaly év végére a 400-at is megközelítette a betöltetlen védőnői állások száma. Míg háziorvosi praxisokért több millió forintos pályázatokat írnak ki, addig védőnői körzetekre semmilyen anyagi forrással nem csábítanak.

A korábbi Országos Egészségpénztár (amelynek utódja jelenleg a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő) adatai alapján 284 településen találhatóak üres védőnői körzetek. A nagyobb településeken, városokban több üres állás is található - írja közleményében a Magyar Védőnők Egyesülete.

Az átszervezendő védőnői szolgálatra is kiterjesztené a kormány az egészségügyi bértáblát. A tervek szerint a szabályozás idén januártól visszamenőleg léphet hatályba. A tervezetről bővebben alábbi cikkünkben is olvashat!

Itt a legnagyobb a hiány

Míg a 2010-es évek elején az üres állások száma 200-250 között mozgott, 2017-ben a regisztrált üres állások száma megközelíti a 400-at. Ráadásul a helyettesített körzetek száma még ennél is jóval nagyobb. A betöltetlen és a GYED/GYES-en, illetve tartósan távol lévő védőnők körzeteit helyettesítéssel látják el összesen 1000 körzetben. A helyzet Pest és Jász-Nagykun-Szolnok megyében a legkritikusabb - olvasható a közleményben.

A regisztrált védőnői állások száma megközelíti a 400-at
A regisztrált védőnői állások száma megközelíti a 400-at

Márciusban a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke, valamint csaknem ötszáz védőnő fordult beadvánnyal az alapvető jogok biztosához bérük megállapításának módját sérelmezve. Szerintük ugyanis a hatályos jogi szabályozás nem teszi lehetővé, hogy az alapellátáshoz sorolt védőnők a szakellátásban dolgozók számára megállapított bértábla hatálya alá tartozzanak, így jövedelmük lényegesen kevesebb , mint a szakellátásban dolgozóké. Ez alapján egy pályakezdő védőnő fizetése alig haladja meg a minimálbér összegét, de a hosszabb ideje a pályán lévő védőnők fizetése is - pótlékokkal együtt - alig éri el a 161 ezer forintot, azaz a középfokú végzettségűek számára előírt garantált bérminimumot.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +35 °C
Minimum: +16 °C

A szinte zavartalanul napos időt követően a késő délelőtti, déli óráktól délután főként az északnyugati, északi tájakon már egyre jobban szűrheti a napsütést az északnyugat felől felvonuló magasszintű felhőzet. Az Észak-Dunántúl fölé emellett gomolyfelhők is sodródhatnak, de ott is inkább csak a határvidéken fordulhat elő egy-egy zápor, esetleg zivatar. Másutt nem lesz csapadék. Napközben az északnyugati vidékeken időnként megélénkülhet a délies irányú szél, másutt többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Délután általában 32 és 37, késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.