„A 21. század kórsága az elidegenedés, a mi üzenetünk az emberséges gyógyítás megőrzése” – átadták a Szent-Györgyi Albert díjakat

Az elismerést nyolcadik alkalommal vehették át azok az orvosok, akik a gyógyítás mindennapi munkáját kivételes elkötelezettséggel és emberséggel végzik.

Emberséges odafordulás és figyelem nélkül elidegenedik egymástól orvos és betege, ez a kapcsolat pedig meghatározhatja a gyógyulás esélyét

emelte ki a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj átadó eseményén Dr. Kardos Mária. Mint azt a Goodwill Pharma Az Egészségért Közhasznú Alapítvány szóvivője kiemelte:

a 21. sz növekvő kórsága az elidegenedés, ez elől az egészségügy sem menekülhet. Gyógyítani azonban úgy lehet igazán, ha nem csak a leletet nézzük, hanem a beteget is meghallgatjuk, minden apró gesztus, minden türelmes magyarázat számít. A díj üzenete az emberséges gyógyítás megőrzése.
Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj
A tíz díjazott orvos és Dr. Kardos Mária (középen). Fotó: szentgyorgyialbertorvosidij.hu

260 ezer szavazat érkezett

Az orvosi hivatás nem csupán tudomány, hanem emberség, figyelem és gondoskodás is. A technika fejlődése mellett azonban észrevétlenül kezd háttérbe szorulni a holisztikus látásmód. A mesterséges intelligencia és a modern eljárások viszont soha nem fogják pótolni az empátiát – hangzott el az eseményen. 

A díj közvetlen visszajelzést jelent: a 2025-ös díjátadóra 2551 orvosra érkezett jelölés, és a több mint 260 ezer leadott szavazat is azt mutatja, hogy a páciensek értékelik, ha egy orvos nemcsak szakmailag kiváló, hanem emberként is jelen van a gyógyításban.

A Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat idén is azoknak az orvosoknak adták át, akik a gyógyítás mindennapi munkáját kivételes elkötelezettséggel és emberséggel végzik. Az elismerés különlegessége, hogy az ajánlásokat a betegek, hozzátartozóik és a kollégák nyújtják be, így a díj valóban azokhoz kerül, akik nap mint nap a legtöbbet tesznek a betegekért.

Idén nyolc közönségdíjat, egy különdíjat, valamint egy életműdíjat is átadtak. A különdíj és az életműdíj odaítéléséről egy független, háromtagú szakmai zsűri döntött, figyelembe véve a szakmai életpálya teljesítményét és társadalmi hatását.

Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj, MTA, Magyar Tudományos Akadémia
Fotó: szentgyorgyialbertorvosidij.hu

A díjazott orvosok

Életműdíj: Dr. Wittmann István, a Semmelweis Egyetem II. sz. Belgyógyászati Klinika igazgatója

Különdíj: Dr. Nyirády Péter, a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinika igazgatója 

Közönségdíjasok

Dr. Horváth Ildikó Fanny belgyógyász, allergológus, klinikai immunológus, reumatológus (Debreceni Egyetem Klinikai Központ)

Dr. Letoha Annamária belgyógyász (Belgyógyászati Klinika Akut Belgyógyászati és Infektológiai Centrum)

Dr. Németh Aliz belgyógyász, gasztroenterológus, hepatológus (Észak-budai Szent János Centrumkórház) 

Dr. Kádas Júlia Róza belgyógyász, palliatív szakorvos (Magyar Hospice Alapítvány) 

Dr. Ajtay Zénó belgyógyász, kardiológus (Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ, Praxis Dr. Zénó Magánklinika) 

Dr. Al Ghaoui Nadim szülész-nőgyógyász (Hatvani Albert Schweitzer Kórház) 

Dr. Válóczi János csecsemő- és gyermekgyógyász (Tatai 3-as számú gyermekkörzet)

Dr. Vámos István háziorvos, belgyógyász, kardiológus (Vecsés, 8. számú Háziorvosi Körzet) 

A díjazott orvosok az empátia fontosságát hangsúlyozták. Volt, aki szerint ez azért fontos, mert

az odafigyelés mély nyomot hagyhat a betegek életében.

Többen is rávilágítottak:

az orvoslás legnagyobb részét a betegekkel való együttérzés, a velük való kommunikáció jelenti.

2017-ben volt 80 éve, hogy Szent-Györgyi Albert kutatásainak elismeréseképp átvehette az orvosi és fiziológiai Nobel-díjat. Az évforduló alkalmából a Goodwill Pharma az Egészségért Közhasznú Alapítvány hagyományteremtő szándékkal létrehozta a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat. A díjra évről évre azokat a szakembereket lehet jelölni, akik rendkívüli odaadással, tudományos igényességgel és humanitárius szemlélettel segítenek a betegeken.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +13 °C

Egyre szakadozottabbá váló felhőzet vonul át északnyugatról kelet, délkelet felé, emellett délután - jellemzően - magasszintű felhőzet is érkezik. Néhol fordulhat elő kisebb eső, zápor, az északkeleti határ mentén késő estig zivatar sem kizárt. Az északnyugatira forduló szél többfelé megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű. Csütörtökön nem várható fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.