Adhatok cseresznyét a babámnak? – a szakértő ezekre a szabályokra figyelmeztet

Dübörög a cseresznye szezon, a nyár egyik slágerét pedig már csecsemőkortól javasolják a szakemberek. Van azonban néhány alapszabály, amelyet be kell tartani.

A cseresznyében rengeteg a vitamin (A-, B1-, B2-, B6-, C-vitamin, folsav) és az antioxidáns, sok rostot és ásványi anyagot (foszfor, kalcium, vas, kálium, kobalt) tartalmaz, de tele van egyéb gyulladásgátló összetevőkkel is. Magas a víztartalma, emellett természetes melatoninforrásként segíti az alvást, a benne lévő béta-karotin pedig jót tesz a látásnak is. 

Mindezek miatt már egészen kicsi kortól javasolják a fogyasztását, természetesen a megfelelő előkészületekkel. Lukasz Rebeka gyermekdietetikus megosztotta, mikortól és hogyan érdemes adni a gyerekeknek.

kislány egy lavornyi cseresznyével az ölében
A cseresznye aktívan támogatja a kisgyerekek fejlődését. Fotó: Getty Images

Így adj a babának cseresznyét

  • Már 9-10 hónapos kortól adható, de nem feltétlenül kell ezt kivárni, ha épp szezonja van és a baba pocakja nem érzékeny. Ellenkező esetben előfordulhat, hogy nehezebben emészti meg és hasfájást okoz nála.
  • Mindig hibátlan, ütődésmentes, teljesen érett, friss gyümölcsöt válassz!
  • A cseresznye nagyon könnyen romlik, miután leszedték, ezért amikor hazaviszed, mosatlanul tedd hűtőbe! 
  • Felhasználás előtt alaposan mosd meg a szára nélkül – akkor is, ha házi gyümölcsről van szó! Apró bogarak, pollenek lehetnek ugyanis a héján.
  • Miután megmostad, magozd ki!
  • Ha a babád pürés, félbe vágva tedd a turmixgépbe, és önmagában, plusz folyadék hozzáadása nélkül, nyersen, héjastul pürésítsd! Amikor kész, nézd meg, hogy ne maradjon benne pici héjrész sem. Frissen kínáld! Finom önmagában, banánnal, joghurttal-keksszel, túróval, zabkásába egyaránt.
  • Ha darabos ételeket eszik a babád, akkor a félrenyelés elkerülése érdekében negyedeld a szemeket!

A cseresznye nem csak frissen, de fagyasztva is nagyon egészséges. Legcélszerűbb darabolva, magozva lefagyasztani, a magház körüli gyümölcshús ugyanis kiengedés után keserű lesz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat felől fátyolfelhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!