Bogyó és felfújt: paradicsom és paprika

A burgonya és a dohány "testvéreit" tisztelhetjük a két közkedvelt zöldségfélénkben. Kolumbusz korában még dísznövénynek tartották őket, mára viszont már hatalmas karriert futottak be: a paprika és a paradicsom.

Voltaképpen gyümölcsnek is nevezhetnénk őket, csak ízviláguk és felhasználásuk miatt kategorizálták be őket zöldségnek. Főleg a paradicsom az, akit őszibarackhoz hasonlóan, élvezettel lehet fogyasztani csak úgy, magában. Sokan még meg sem kóstolták só nélkül e jeles terményt, nekik javasoljuk, hogy mielőbb próbálják ki és kedveljék meg csökkentett nátriumtartalmú kivitelben is a paradicsomot. Egészen más ízélmény, ami először idegennek tűnhet, ám idővel ezt tartjuk majd kellemesnek.

Ne ragadjunk le a sima felületű szabványparadicsomnál! Ha tehetjük, kóstoljuk meg más változatait is, például a hatalmas, barázdált ökörszív paradicsomot, vagy a picike, sárga körteparadicsomot. Felfújt unokatestvérének, a paprikának a kaliforniaiként közismert változata a legízletesebb nyersen. Akár a zöld, a sárga vagy a piros a kedvencünk, élénk színük mutatja, hogy jó helyen járunk az antioxidánsokért.

Élettani hatások

Zeaxantin a neve a paprikában található vegyületnek, mely (a benne szintén megtalálható luteinnel együtt) az éles látásért felelős; e tekintetben értékesebb, mint a zöld leveles zöldségek. Magas C-vitamin tartalmánál fogva ezt a hatását még tökéletesebben ki tudja fejteni. Ha tehát jól akarunk látni, együnk sok paprikát!

A kapszaicin a benne található másik vegyület, melynek jótékony hatása nem merül ki a vérbőség fokozásában. A daganatsejtekben segít elindítani a programozott sejthalált, ami általában a rákos sejtekben nincs meg, ezért is képesek elszaporodni. Ráadásul a csípős íz hatására a szénhidrátéhség csökken, így kevesebb kalóriát veszünk magunkhoz, ha a kenyérre pakolt csabai kolbász mellé bőven szeljük a zöldpaprikát.

A paradicsom likopinjáról mindenki tudja, hogy daganatok kialakulását megelőző hatással bír. A paradicsom rendszeres fogyasztása gátolja a vérrög-képződést, A- és E- vitamin-tartalma pedig szintén gátolja a tumorsejtek elburjánzását.

Felhasználásukkal ízletes ételek készíthetők: lecsó, töltött paprika, és a nyári paprikás krumpli, mely mindig tartalmazzon paprikát, paradicsomot! A fent ismertetett jótékony hatások azonban hatványozottan érvényesek, ha nyersen vesszük magunkhoz őket.

Nyersen a nyerő!

A spanyolok nemzeti eledele, a gazpacho a két zöldségen kívül uborkát, néhol cukkinit, kevés hagymát, fokhagymát, citromlevet, bazsalikomot és olívaolajat tartalmaz. Turmixgépben könnyen elkészíthető.

A hagyományos lecsót mindenki ismeri, ám ennek a nemes éteknek létezik egy ugyanolyan finom, csak még egészségesebb változata: a lecsó-saláta! Tetszés szerinti mennyiségű paprikát, paradicsomot és némi lilahagymát hajszálvékony karikákra vágunk, kevés zúzott fokhagymával elkevert extra szűz olívaolajjal meglocsoljuk, apróra vágott zöldpetrezselyemmel meghintjük, és legalább egy órára hűtőbe tesszük, hogy összeérjenek az ízek. Ha túl töménynek érezzük, lazíthatjuk bármilyen zöldsalátával. Olaj nélkül is készíthető, ekkor tálalásnál megszórhatjuk szeletelt mandulával vagy dióval. Önmagában is kiváló frissítő fogás, de grillezett halak, húsok körete is lehet, illetve tepsis burgonya vagy tésztás-rizses étel mellé is illik. Ha pedig kockára vágott kecskesajtot, juhsajtot, esetleg tofut adunk hozzá, nemcsak frissítő, de laktató is lesz a salátánk.

A hazai dicsérete

Szeptember végéig még nagyon sok ízletes, hazai, szabadföldi paprikát és paradicsomot ehetünk, éljünk az alkalommal! A szezonon kívül kapható, melegházi import termékek sem zamatukban, sem beltartalmi értéküket tekintve nem tartoznak a legjobbak közé (nem is beszélve arról, hogy esetenként több ezer kilométert utaztatják őket, míg ideérnek hozzánk, így széndioxid-terhelésük is jelentős).

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +6 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég. Elszórtan várható akár ismétlődő jelleggel csepergés, kisebb eső, csupán kis mennyiség eshet. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lökések.Késő este 4, 9 fok között alakul a hőmérséklet. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!