Az 5 legjobb nyári ital

A nyári melegben mindig jól jön egy pohár igazán üdítő ital. Ha friss gyümölcsökből és zöldségekből készítjük el, és ízüket ezek adják meg, nem pedig a túlzásba vitt cukor, hűsítő hatásukat valóban érezni is fogjuk.

A nagy nyári forróságban az ételeket sokszor nem is kívánjuk, a hűsítő italokat viszont annál inkább. A boltok hűtőpolcán csak úgy roskadoznak a felfrissülést ígérő, jól behűtött folyadékok: jeges teák, ízesített ásványvizek, citrusos sörök, jeges kávék, és sorolhatnánk még. De ne engedjünk a csábításnak, hiszen ezek az italok csak pár perc erejéig tudják szomjúnkat oltani. A bennük található cukor és édesítőszer inkább fűti, és nem hűti szervezetünket, ráadásul felesleges kalóriákat is tartalmaznak. Készítsünk helyettük friss alapanyagokból valódi hűsítőket, vagy válasszuk az ásványvizet! Idén nyáron, nekünk ezek a kedvenceink!

Egyszerű jeges limonádé

Facsarjuk ki 6 narancs, 6 grépfrút, 2 citrom és 2 zöldcitrom levét. Adjunk hozzá egy kevés xilitet, majd öntsünk fel szódával ízlés szerint. A tetejét szórjuk meg menta- és citromfű-levelekkel, valamint jéggel, és fogyaszthatjuk is. Kb. 1,5 - 2 liternyi limonádé lesz belőle.

Mézes rózsaszörp

Elkészítési idő: 30 perc

Hozzávalók kb. 5 dl-hez:

  • 2 csészényi rózsaszirom (minél illatosabb, annál jobb), alaposan megmosva
  • 5 dl víz
  • 20 dkg akácméz
  • 1 evőkanál friss citromlé

A rózsaszirmokat a vízbe szórjuk, és lassan felforraljuk. A lángot elzárjuk, és fedő alatt kicsit hűlni hagyjuk, majd leszűrjük. A rózsaízű vízbe a mézet és a citromlevet belecsorgatjuk, és kevergetve felforraljuk. Miután kihűlt, üvegbe töltjük, és hűtőben tartjuk.

Balzsamecetes szederszörp

Mézes-citromos bodzaszörp Narancs ivólé Gyömbéres-mentás limonádé Citromfüves limonádé gazdagon /services/recipe/listrec?cr1=2Hozzávalók 2 kisebb vagy 1 nagyobb üveghez:

  • 50 dkg teljesen érett fekete szeder
  • 50 dkg nyers nádcukor vagy kókuszvirágcukor
  • 2 evőkanál balzsamecet

A szedret lábasba tesszük, a cukrot rászórjuk, és a balzsamecettel meghintjük. Kevergetés közben kb. 15 percig főzzük. Szűrőben áttörjük, 2,5 deci vizzel felöntjük, és még néhány percig forraljuk. Lehűtjük, és tölcsér segítségével üvegekbe töltjük. Hűtőben két hétig eláll.

Őszibarackos uborkakoktél

Elkészítési idő: 15 perc

Hozzávalók 4 személyre:

  • fél csokor mentalevél
  • 1 kg kígyóuborka (a leve kb. 6 dl)
  • 1 kg lédús őszibarack (tisztán mérve kb. 80 dkg), meghámozva és kimagozva

A mentából négy ép levelet és az uborkából négy szép karikára vágott szeletet a díszítéshez félreteszünk. Az uborkából gyümölcscentrifugával vagy csigás présgéppel a levét kinyerjük. Az őszibarackot az uborka levével és a mentával selymesre turmixoljuk. A félretett mentalevelekkel és az uborkaszeletekkel díszítjük.

Bazsalikomos sárgadinnyeturmix

Elkészítési idő: 15 perc

Hozzávalók 4 személyre:

  • 1 csokor bazsalikom
  • 1 kg sárgadinnye, kimagozva és kockákra vágva
  • 5 dl rizstej

A bazsalikomból négy szép levelet a díszítéshez félreteszünk, a többit finomra aprítjuk. A sárgadinnyét a bazsalikommal és a rizstejjel turmixoljuk. Az italt poharakba töltjük, és a félretett bazsalikomlevelekkel díszítjük.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26 és 32 fok között várható. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.