Vitaminhiányra utalhat az ínyvérzés

Ha fogmosás közben vért látnak a mosdókagylóban, sokan egyből fogínygyulladásra kezdenek gyanakodni. Egy új kutatás most arra emlékeztet, hogy akár vitaminhiány is állhat a fogínyvérzés hátterében.

Az elégtelen szájhigiénia nemcsak taszító, de igen veszélyes is lehet. A szájüregben elszaporodott baktériumok szinte bárhová eljuthatnak a testünkben - részletek itt .

A rendszeresen vérző íny láttán a legtöbben rögtön valamilyen fogászati problémát sejtenek a háttérben, ínyfertőzéstől, fogkövesedéstől vagy fogínygyulladástól tartanak, ezért időpontot kérnek a fogorvosukhoz. Az alapos fogászati kontroll persze egyáltalán nem árt, sőt félévente egyszer akkor is javasolt felkeresni a fogorvost, ha semmilyen panaszunk sincs - ám jó tisztában lenni azzal, hogy az ínyvérzésnek mélyebben gyökerező okai is lehetnek. Erre hívja fel a figyelmet a Washingtoni Egyetem friss tanulmánya is, amely a Nutrition Review folyóiratban jelent meg a napokban.

Mint arról a medicalxpress.com oldal is beszámolt, a tanulmány vezető szerzője, Philippe Hujoel fogorvos, az egyetem professzora csapatával hat ország mintegy 15 klinikai vizsgálatának eredményeit elemezte ki, melynek keretében a korábbi kutatásokban szereplő 1140 egészséges résztvevőtől, valamint az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (CDC) által megkérdezett 8210 lakostól származó adatokat vetették össze. Ez alapján azt találták, hogy az ínyvérzésre és a szembevérzésekre hajlamos személyeknél alacsony C-vitamin-szintet mutattak ki, melynek növelésével a vérzési problémák is enyhültek.

fogínyvérzés vérzés C-vitamin vitaminhiány
Nem csak az erős súrolás okozhat fogínyvérzést. Fotó: Getty Images

Növeli a vérzési hajlamot a C-vitamin-hiány

Az alacsony C-vitamin-szint és a fogínyvérzés közötti összefüggést több mint harminc évvel ezelőtt tárta fel először két tanulmány, ám az évek során ez a fontos információ valahogy kikopott az emberek fejéből, így a fogorvosi rendelőkben ma már elvétve emlékeztetik csak a pácienseket a C-vitamin megfelelő pótlására. "Régebben volt olyan időszak, amikor az ínyvérzésre a C-vitamin-hiány tüneteként tekintettek, mára azonban a fogínyvérzést a helyes fogmosási és fogselymezési technika elsajátításával igyekeznek kordában tartani ahelyett, hogy a kiváltó okot kezelnék" - nyilatkozta Hujoel. A szakirodalmi áttekintésből az is kiderült, hogy a retinavérzés és a stroke kialakulása is összefüggésbe hozható a fogínyvérzéssel, pontosabban az azt kiváltó alacsony C-vitamin-szinttel, ami a mikrokeringési rendszer elégtelenségéhez vezethet. Így aztán az ínyvérzés és a vitaminhiány közötti kapcsolat elfeledése akár súlyos egészségügyi kockázatokkal is járhat. Hujoel ugyanakkor hangsúlyozta, a tanulmány eredményei nem jelentik azt, hogy pusztán C-vitamin -pótlással sikeresen megakadályozható a stroke vagy egyéb súlyos egészségügyi állapotok. Azt azonban fontos szem előtt tartani, hogy a C-vitamin megerősíti a hajszálerek falát, hiányában pedig fokozott vérzési hajlam alakulhat ki, aminek kezeléséhez nem elegendő a fogászati ellátás.

A diétázók körében gyakoribb

A tanulmány szerzői kiemelték, hogy a speciális étrendet - például paleolit vagy alacsony szénhidráttartalmú diétát - követőknek különösen fontos odafigyelniük a megfelelő C-vitamin-pótlásra. A gazdag C-vitamin-forrásnak számító gyümölcsök (mint például a kivi, narancs) ugyanis cukortartalmuk miatt gyakran kimaradnak a diétázók étrendjéből, ezért számukra fontos, hogy más formában, például savanyú káposzta , zöldpaprika, paradicsom, grépfrút vagy brokkoli fogyasztásával fedezzék a vitaminszükségletüket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
hizlaló ételek
Ettől a gyümölcstől híznak a legtöbben – sokan nem is gondolnák
gyógyteák
Ezt idd este, hogy jó legyen a vércukrod – Dietetikus ajánlásával
cékla hatásai
Nem hinnénk, de ezt teszi a cékla a szervezetünkkel
hasnyálmirigyrák
Hasnyálmirigyrák első jelei: a hátfájás és az étvágytalanság is árulkodó lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: +1 °C

Hazánk nyugati, délnyugati harmadán a déli órákig felhős idő várható, majd szakadozik, csökken a felhőzet, lassan naposabbra fordul az idő, míg keleten egész nap kevés felhő lesz az égen. Csapadék nem valószínű. A Dunántúlon nagy területen kísérhetik élénk, Sopron környékén erős lökések a délkeleti, keleti szelet.A hőmérséklet délután 14, 19, késő este 4, 12 fok között alakul. Vasárnapra nem várható markáns fronthatás.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: hogyan kell jól mérni a vérnyomást? – Kevesen mennek át ezen a teszten A rendszeres vérnyomásmérés az egészségmegőrzés alapja. Csak akkor megbízható azonban, ha helyesen végezzük. Ismered a legfontosabb szabályokat? Teszteld kvízünkben!
kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!