Veszélyes is lehet a túl sok vitamin

A szakértők szerint a vitamintabletták nagy dózisban károsak lehetnek az egészségre. A Biology Letters szaklapban publikált állatkísérlet kimutatta, hogy a nagy dózisú C- és E-vitaminnal táplált pockok esetében akár negyedével csökkent a várható élettarta

Az emberi szervezet nem termel vagy tárol C-vitamint, az utánpótlást zöldségekből és gyümölcsökből nyeri ki. A sejtek egészségének megőrzéséhez 40 mg-ra van szükségünk naponta. Az E-vitamin a sejtek struktúrájának fenntartását segíti elő, és olyan élelmiszerekben található meg nagy mennyiségben, mint a diófélék, az olajos magvak és a gabonafélék. A férfiaknak naponta 4 mg, a nőknek 3 mg-ra van szükségük belőle, ennek ellenére a bioboltokban olyan tablettákat is árulnak, amelyek ennek akár százszorosát is tartalmazzák.

A Glasgow-i Egyetem kutatói pockokat tápláltak két hónapos koruktól nagy dózisú E- és C-vitaminnal, és összehasonlították élettartamukat a hagyományos étrenden élő egyedekével. A korábbi, egereken végzett kísérletek azt mutatták, hogy a sejtek öregedését gátló antioxidáns vitaminok megnövelik az állatok élettartamát, a pockok esetében azonban éppen az ellenkezője mutatkozott igaznak. A pockok élettartama a nagy dózisú E- és C-vitamin hatására sokkal rövidebb lett, mint a kontroll állatoké. E hatás ellenére azonban a vitamintartalmú étrendkiegészítők bizonyos mértékben csökkentették az öregedés által okozott sejtkárosodást.

Colin Selman professzor elmondta, hogy az új eredmények szerint fajonként jelentős eltérések lehetnek a nagy dózisú antioxidánsok az oxidatív károsodásra és az élettartamra gyakorolt hatásai között.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +11 °C

Az átvonuló hidegfront felhőzete reggel elhagyja a keleti és déli tájakat is. Mögötte ismét napos idő várható felhőátvonulásokkal. Reggelig helyenként még másutt is, napközben viszont már főként az északkeleti harmadban lehet számítani esőre, záporra, illetve egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!