Nem mindenkinek jó a növényi tej

Azoknak, akik érzékenyek a tejfehérjére ma már széles választékban kínálnak a gyártók gabona- és magtejeket. Azonban ha inzulinrezisztenciával is küzdenek, akkor a növényi tejek között is erősen válogatni kell! Varga Dóra dietetikus válaszol.

IR és tejfehérje-érzékenység

Az inzulinrezisztencia és a tejfehérje allergia szorosan ugyan nem függenek össze, de mivel első esetében sajnos egy erősen elterjedt cukoranyagcsere-rendellenességgel van dolgunk, így az esetek nagy százalékában az allergiásoknak ezzel a kórral is meg kell küzdeniük.

Már a gyerekeknél is jelentkezhet inzulinrezisztencia Hiába a gyerekek egészsége a legfontosabb a szülők számára, van, hogy egyszerűen nem veszik észre a betegségre utaló jeleket. Nem mindig azért, mert nem ismerik fel a tüneteket, hanem mert nem gondolják, hogy az a gyerekeiket is érintheti .

Az IR, ahogyan azt már említettük, egy cukoranyagcsere-rendellenesség, melyet a kettes típusú cukorbetegség előszobájának is neveznek. Kiváltója a legtöbb esetben a nem megfelelő táplálkozás, és a mozgásszegény életmód. A rohanó életvitel mellett az embernek sem a sportra, sem pedig a hosszas főzőcskézésre nincsen ideje. Ilyen esetekben két dolgot tehet: vagy étteremben eszik, ami nem éppen olcsó mulatság, vagy félkész, készételeket vesz, amiket csak melegíteni kell, vagy elkészítésük nem igényel sok időt. Ezzel azonban az a baj, hogy az ilyen ételek rettenetesen sok hozzáadott cukrot tartalmaznak, ráadásul a felszívódásuk is rendszerint gyors, vagyis hirtelen, és jelentősen emelik meg a vér cukorszintjét.

Tejjel kapcsolatban több probléma is kialakulhat. Egyrészt beszélhetünk laktózérzékenységről , illetve tejfehérje-allergiáról. Az első esetben a tejcukrot bontó enzim teljes vagy csökkent hiányáról beszélünk, és a laktózmentes termékek is megoldást tudnak nyújtani a problémára. Addig tejfehérje-allergia során immunreakció történik a szervezetben állati eredetű tej és tejtermékek fogyasztását követően. Allergia esetében kis mértékben sem tolerálhatók az állati eredetű tejek és tejtermékek, csupán növényi alapanyagok jöhetnek szóba.

Válasszon körültekintően a növényi tejek közül!

Válasszon körültekintően a növényi tejek közül!

A tejprobléma

A normál tejet is csupán szénhidrát tartalmát számolva fogyaszthatják az inzulinrezisztenciások, és erre növényi tejek esetében is sok esetben figyelni kell. A tejfehérje allergia esetében szóba jöhetnek gabona alapú, illetve magtejek is, azonban ezek nem mindegyike javasolt IR esetén.

Varga Dóra elmondta, hogy sok esetben a növényi tejek hozzáadott cukrot tartalmaznak, amelyek természetesen ki kell zárni minden inzulinrezisztenciás étrendjéből. Továbbá a rizs, illetve zab alapú tejek jelentős szénhidráttartalommal rendelkeznek, ami ráadásul gyors vércukorszint-emelkedést is okoz, így ezek sem javasoltak. Ami ideális a két probléma egyidejű fennállása esetén az a mandulatej, a kókusztej és a mogyorótej, mely nem tartalmaz hozzáadott cukrot. Ezeket számolás nélkül fogyaszthatják inzulinrezisztenciások is a nap bármely szakaszában. Arra azonban érdemes figyelmi, hogy gyakran adnak a magitalokhoz is gabonákat, így minden esetben érdemes a termék összetevőit is áttanulmányozni vásárlás előtt.

Az IR és az allergia is olyan betegségek, melyek kezelése nem egyszerű. Az inzulinrezisztencia ráadásul diétát is igényel, aminek összeállításához a szakember segítsége elengedhetetlen. Az egyes embereknek ugyanis mások az igényei, mások a körülményeik, a kórelőzményük, a súlyuk, és egy sor másik tényezők, melyeket mind figyelembe kell venni, amikor a diétát összeállítjuk.

Forrás: Budai Endokrinközpont

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
hizlaló ételek
Ettől a gyümölcstől híznak a legtöbben – sokan nem is gondolnák
gyógyteák
Ezt idd este, hogy jó legyen a vércukrod – Dietetikus ajánlásával
cékla hatásai
Nem hinnénk, de ezt teszi a cékla a szervezetünkkel
hasnyálmirigyrák
Hasnyálmirigyrák első jelei: a hátfájás és az étvágytalanság is árulkodó lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Időszakosan megvastagodó fátyolfelhőzet lesz továbbra is felettünk. Csapadék nem várható. A Dunántúlon helyenként még élénk lökések kísérhetik a délkeleti, keleti szelet, másutt mérsékelt marad a légmozgás.A hőmérséklet késő este 4, 12 fok között alakul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1 és +7 fok között várható, de az átmenetileg kevésbé felhős, szélcsendes északkeleti, keleti fagyzugokban ennél hidegebb is lehet. Vasárnapra nem várható markáns fronthatás.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
10 kérdés, amellyel kiderítheted, milyen bőrtípusod van Öt különböző bőrtípus létezik: normál, száraz, érzékeny, kombinált és zsíros bőr. Ha fogalmad sincs, te melyik csapatba tartozol, töltsd ki bőrtípustesztünket, amely segíthet jobban megismerni bőröd jellemzőit és igényeit.
kvíz
Kvíz: hogyan kell jól mérni a vérnyomást? – Kevesen mennek át ezen a teszten A rendszeres vérnyomásmérés az egészségmegőrzés alapja. Csak akkor megbízható azonban, ha helyesen végezzük. Ismered a legfontosabb szabályokat? Teszteld kvízünkben!