Valóban tudjuk, hogyan kell helyesen étkezni?

Arról sok szó esik, hogy milyen ételek számítanak egészségesnek. Ám nem csak az a fontos, hogy mi kerül a tányérunkra, hanem az is, hogy azt mikor és hogyan fogyasztjuk el. Az alábbiakban összeszedtük, mikre érdemes ügyelnünk, hogy a lehető legjobban támogassuk emésztésünket, ezáltal fittebbek és energikusak legyünk.

A táplálékbevitel nem csak akkor lényeges, ha fogyni szeretnénk, hiszen emésztésünk, illetve az ebben résztvevő szerveink egész testünkre, sőt még mentális állapotunkra is hatással vannak. Sokan például nem is gondolnák, hogy alvászavaraik hátterében a rossz táplálkozási szokások miatt kialakult éjszakai gyomorégés áll, de például sok bőrprobléma és a túlzott fáradékonyság is visszavezethető a nem megfelelő étkezésre. Éppen ezért fontos, hogy betartsuk a helyes étkezés alapszabályait.

Sok kicsivel többre megyünk

Kezdjük a legalapvetőbbel, aminek valószínűleg mindenki örül, különösen a diétázók: nem szabad hagynunk, hogy testünk éhezzen. Fogyókúra esetén sem az étkezések számán kell csökkenteni, hanem a bevitt kalóriamennyiségen. Nem véletlenül tanácsolják a dietetikusok, hogy 2-3 óránként együnk kisebb adagokat, vagyis lehetőleg a nap folyamán egyenlően elosztva 3 főétkezést (reggeli, ebéd, vacsora) és 2 kiegészítő étkezést (tízórai, uzsonna) iktassunk be. Ezzel biztosíthatjuk, hogy emésztőrendszerünket nem terheljük le túlságosan, a vércukorszintünk nem leng ki nagyon, valamint nem törnek ránk falásrohamok. Ha viszont csak egyszer vagy kétszer étkezünk, a nap többi részében pedig koplalunk, akkor kockáztatjuk az olyan panaszok kialakulását, mint a savtúltengés és puffadás, ráadásul szervezetünk arra rendezkedik be, hogy a bevitt táplálékból nagyobb arányban raktározzon.

étkezés, böfögés, puffadás, gyomorégés, teltségérzet, reflux, túlevés
Ha túl sokat eszünk egyszerre, kellemetlen panaszokkal kell szembenéznünk. Fotó: Getty Images

Koncentráljunk az evésre!

Elsőre talán furcsának hangzik, de az étvágy tulajdonképpen fejben dől el. Ha ugyanis kiürül a gyomrunk, megnő a gherlin nevű hormon szintje, ami jelzést küld az agyba, hogy ideje enni. Amikor pedig testünk úgy érzékeli, hogy elég táplálékot vittünk be, akkor leptin nevű hormont kezd termelni. Ez utóbbi jelzi, hogy abbahagyhatjuk az evést. Ha viszont étkezés közben tévézünk, olvasunk, netalán dolgozunk, azzal eltereljük a figyelmünket, és agyunk kevésbé fogja a leptin jóllakottság üzeneteit.

Ugyanezen okból nem szerencsés, ha kapkodva eszünk, hiszen így nem jut elég idő, hogy agyunk időben megálljt parancsoljon. A Liverpooli Egyetem korábbi kutatása szerint akár 50 százalékkal többet eszünk, ha másra figyelünk evés közben. Lehetőség szerint szánjunk legalább 25-30 percet egy étkezésre, és teremtsünk nyugodt körülményeket, hogy minél inkább a finom falatokra tudjunk koncentrálni.

Nincs időm lassan enni – a rágás és az előételek szerepe a gyomorégésben.

Az emésztés a rágással kezdődik

Ha már a falatoknál tartunk, meg kell említenünk, hogy az alapos rágás is a helyes étkezés fontos része. Ha kellő időt hagyunk rá, hogy fogaink összeaprítsák a falatokat, és azok nyállal keveredjenek, azzal egyrészt biztosíthatjuk a tápanyagok optimális felszívódását, másrészt segítjük az emésztőszervek munkáját (például a rágás váltja ki a bél perisztaltikus mozgását is). Ha viszont nem rágjuk meg eléggé az ételt, akkor az emésztőnedvek nem tudják megfelelően lebontani, és erjedés indulhat meg a tápcsatornában, amit kellemetlen haspuffadás formájában érzékelünk.

De mégis mennyi ideig kell rágnunk egy falatot? Ez nagyban függ az adott étel, élelmiszer víztartalmától. Egy falat gyümölcsöt például általában elég 5-10-szer megrágni, míg ugyanannyi húst akár 30-szor is meg kell rágnunk, hogy könnyedén tovább haladhasson a tápcsatornában. Nem muszáj persze állandóan számolgatnunk, elég ha arra ügyelünk, hogy a bekapott falatot csak akkor nyeljük le, ha már a nyállal keveredve teljesen homogénné vált.

Nem mindegy, milyen pózban eszünk

A hétköznapok rohanásában sokszor inkább le sem ülünk, hanem a konyhapultnál vagy kedvenc pizzázónkban bekapunk pár falatot. Ez a sietség pedig nemcsak a már fent említett negatív hatások miatt kerülendő. Állva akkor sem kellene ennünk, ha ráérősen falatozgatunk, mivel álló helyzetben automatikusan több stresszhormont termel a szervezetünk, aminek következtében másképp érzékeljük az ízeket.

Evéshez tehát minden egyes alkalommal le kell ülnünk, ideális esetben asztal mellé, saját testmagasságunkhoz megválasztott székre. Fontos ugyanis, hogy leülve a talpunk leérjen a földre, térdünk pedig derékszöget zárjon be, vagyis ne lógjon a lábunk. Amennyire csak kényelmes, húzzuk közel a széket az asztalhoz, hogy ne kelljen túlságosan előre hajolnunk, hogy elérjük a tányérunkat, hátunkat pedig tartsuk egyenesen. Ez a testtartás segíti a megfelelő bélmozgást.

A kanapén való étkezést inkább kerüljük, mert egyrészt ilyenkor hajlamosak vagyunk tévézni, másrészt pár perc után szinte biztosan görnyedünk, amitől lassul az egészséges emésztéshez nélkülözhetetlen bélmozgás. Szakértők szerint ugyanakkor a földön ülve is nyugodtan ehetünk, de csak akkor, ha törökülésbe tesszük a lábainkat és kihúzzuk magunkat.

Szabad inni étkezés közben?

Eléggé elterjedt tévhit, hogy ha evés közben iszunk, akkor felhígul a gyomorsav, és nem tudjuk elég hatékonyan megemészteni az elfogyasztott táplálékot. Szerencsére a gyomrunk ennél okosabban működik, és bizonyos szintig képes szabályozni a pH-értékét. Nyugodtan ihatunk tehát falatozás közben is, bár nem mindegy hogy mit. A szénsavas italokat inkább kerüljük, mert feleslegesen eltelítik a gyomrot, puffadást is okozhatnak, ellenben vizet nyugodtan ihatunk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Általában napos idő várható erőteljes gomolyfelhő-képződéssel. A gomolyok össze is állnak, illetve szétterülnek, ezáltal napközben erősen felhős időszakok is lesznek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szél sokfelé lesz élénk, olykor erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között valószínű. Késő estére 2 és 8 fok közé hűl le a levegő. A szerdán térségünkbe érkezett hidegfront orvosmeteorológiai hatása csütörtökön is érezhető marad, de fokozatosan gyengül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!