A legjobb növényi altatók

Minden negyedik beteg szenved valamilyen alvászavarban, amely munkájára és magánéletére is kihatással van. Nem kell azonban feltétlenül gyógyszerhez nyúlni, íme néhány természetes szer a nyugodt éjszakák biztosítására!

A fokozott munkaterhelés, tartós stressz miatt nem csoda, hogy sokan tele vannak feszültséggel, és ezért képtelenek elaludni. Pedig a pihentető, regeneráló alvás hiányát mind az egészségünk, mind a bőrünk és a kinézetünk is megszenvedi. A Tudatos Vásárló ad néhány tippet, hogyan tehetjük nyugodtabbá az éjszakáinkat.

Alvászavarról beszélünk akkor, amikor az alvásigény és az alvásképesség közötti egyensúly megbomlik. Két fajtája ismert: az egyik, amikor a nappali problémák miatt nehezen tudunk elaludni, s idővel olyan fáradtak leszünk, hogy már szorongunk az elkövetkező éjszakától. A betegség másik fajtájánál alvás közben riadunk fel, s nem, vagy csak nagyon nehezen tudunk újra elaludni. Ez a típusú alvászavar a legtöbbször fel nem dolgozott élmények miatt keletkező zavaró álom formájában jelentkezik. A háziorvosok szerint minden negyedik beteg alvászavarban szenved, amely az életét számos módon befolyásolhatja.

Sokan hidratáló- és arckrémekkel próbálják kendőzni a ráncokat, amelyek a kialvatlanság miatt ülnek ki az arcukra. Az arcizmok megfeszítettsége barázdákat hagy a bőrön, melyeket testünk az alvás időszaka alatt javítana ki. Egy vizsgálat megállapította, hogy a sejtosztódás mértéke a bőrben és a vérben alvás közben 200-300 százalékkal növekszik, és éjjel egy órakor éri el a tetőpontját. Akik rendszeresen, megfelelő időben jól kialusszák magukat, sokkal fiatalabbnak néznek ki, mint azok, aki éjszaka élik az életüket. Alvásidőnk alatt termelődik a szomatotrop nevű növekedési hormon is, amely többek között a bőr és az izmok regenerálódásában is fontos szerepet játszik. Ha nem megfelelő az alvás minősége vagy mennyisége, az megzavarja ennek a hormonnak a termelését is, ez pedig bőrünkre is kihatással lesz.

A gyógynövények iránti figyelmet a mai medicinák sem tudják csökkenteni: sokan bíznak a hagyományos ismeretekben, és használják a természet "patikáját" panaszaik kezelésére. A modern gyógyszeriparhoz is a gyógynövények vezettek. Az alábbi cikkünkben összegyűjtöttük, mitől hatékonyak!

Számos altató van már a piacon, amellyel biztosítani lehet a megfelelő hosszúságú alvást, ezek azonban megzavarják a természetes éjszakai folyamatokat. Emiatt érzik magukat fáradtnak az altatóval fekvők akkor is, ha óraszám alapján elég időt töltöttek alvással. Sokszor már azzal is segíthetünk az alvásproblémákon, ha átgondoljuk és átszervezzük a hétköznapi frusztrációk okozóit, a nyomasztó munkákból kiválasztjuk a lényeges és sürgősen elvégzendő feladatokat, és csak azokkal foglalkozunk. Jót tehet az is, ha rendszert viszünk az életünkbe, korábban fekszünk le, előtte kiszellőztetjük a szobát, és hallgatunk valamilyen relaxáló zenét. Egyeseknek könyned esti gyakorlatok - például jógázás - is segíthet ellazulni. Este kerüljük a nehéz ételen fogyasztását!

A fitoterápia igazoltan jó hatást gyakorolhat az alvásciklusunkra. A patikákban, reform- és bioboltokban többféle alvást segítő növényi készítmény, gyógytea, illetve gyógyteakeverék vásárolható, amelyek hatásosságát számos klinikai vizsgálat igazolta. Ezeknek a szintetikus altatókhoz képest számos előnyük van, például nem alakítanak ki függőséget, nem változtatják meg az alvásfázisok arányait, illetve nem okoznak másnap tompító tüneteket. Megfelelő adagolásban várandósok, szoptató anyák és gyerekek is fogyaszthatják ezeket a természetes szereket.

A citromfű és a kamilla virága teaként nyugtató hatású

A citromfű és a kamilla virága teaként nyugtató hatású

A citromfű és a kamilla virága teaként kiváló nyugtató hatású, a szedatív hatású macskagyökér különösen alkalmas stressztűrés fokozására, és az idősebbek alvásproblémáinak enyhítésében már egyszeri fogyasztása is segít. Az orbáncfű teája is enyhíti az idegrendszeri panaszokat, illetve a stressz ellen is alkalmazható, de elsősorban kúraszerűen érdemes fogyasztani, mivel a hatása csak több hét elteltével jelentkezik. Nem csak teaként elfogyasztva fejtik ki pozitív hatásukat ezek a növények, de illóolajukat párologtatóba vagy fürdővízbe is csepegtethetjük.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!