Reggeli szokások, melyek elhízáshoz vezetnek

Ha valaki fogyni szeretne, akkor különösen fontos, hogy jól indítsa a napját. Már csak azért is, mert lehetséges, hogy a plusz kilókból néhányért éppen az a felelős, hogy nem megfelelő a reggeli rutinja.

Túlalvás

Sok helyen hallhattunk már arról, hogy a túl kevés alvás hosszú távon hízást okozhat, mivel ilyenkor túlságosan megemelkedik a szervezetünkben a kortizol szintje. Ugyanakkor az ellenkezője sem túl szerencsés. Ha valaki rendszeresen napi 10 óránál többet alszik, nagyobb az esélye az elhízásra, ezt több kutatás is igazolja. Az optimális a hét-kilenc órányi alvás naponta.

Szakértők szerint azok, akik napi 10 óránál többet alszanak, általánosságban rosszabb egészségi állapotúak - részletek itt.

Túl kevés fény

Fontos, hogy ébredés után, amilyen hamar csak lehet, engedjünk be természetes fényt a helyiségekbe. Egy kutatás szerint ugyanis azoknak, akiket felkelés után gyakran ér természetes fény, általában alacsonyabb a testtömegindexük . Napi 20-30 perc napfény már elég ahhoz, hogy hatással legyen a testsúlyunk alakulására, mivel segít, hogy a szervezetünk belső órája, ezáltal az anyagcserénk is megfelelően működjön.

Rendetlenség

A National Sleep Foundation felmérése szerint azoknak, akik minden reggel beágyaznak maguk után, 19 százalékkal nagyobb az esélyük a nyugodt és pihentető alvásra, márpedig ez fontos az egészséges testsúly fenntartásához. Emellett azt is megfigyelték, hogy a rendszeretőbb emberek könnyebben vesznek fel egészséges szokásokat is, mint a rendszeres sport, vagy az elfogyasztott kalóriák számlálása .

Egy kiegyensúlyozott reggelivel elkerülhetők a napközbeni nassolások
Egy kiegyensúlyozott reggelivel elkerülhetők a napközbeni nassolások

Mérlegelés

A Cornell Egyetem kutatása szerint azok, akik rendszeresen - akár minden nap - mérik a testsúlyukat, könnyebben tartják be a diétájukat, sikeresebben fogyókúráznak, valamint ritkábban szedik vissza a leadott kilókat. Ennek az az oka, hogy ha azt veszik észre, hogy a fogyás leállt, esetleg egy keveset híztak is, akkor azonnal korrigálhatják az étkezésüket és azt, hogy mennyit sportolnak.

Fontos a reggeli

Több kutatás is igazolja, hogy egy egészséges, kiegyensúlyozott reggeli után sokkal ritkábban törnek az emberre falási rohamok napközben. Aki reggelizik, ebédre és vacsorára általában már kevesebbet eszik, és nassolni is ritkábban szokott.

Forrás: womenshealthmag.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: +5 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti harmadban már szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, arrafelé naposabb körzetek is előfordulhatnak. A nap első felében még elszórtan, délután már inkább csak helyenként a Dunántúlon várható csepergés, kisebb eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten néhol erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hidegebb, keleten enyhébb a délután. Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!