Káros a túl sok alvás

Az alvás nagyon fontos szervezetünk számára, ilyenkor pihen és regenerálódik a testünk - de vajon létezik olyan, hogy valaki túl sokat alszik? És ha igen, annak tényleg lehetnek káros hatásai?

Nos, a szakértők szerint igen. "Azok az emberek, akik napi tíz óránál többet alszanak, általánosságban rosszabb egészségi állapotúak, mint azok, akik napi hét-nyolc órát" - mondta Dr. Susan Redline, a Harvard alváskutatással foglalkozó professzora.

Ahogy öregszünk , annál többet alszunk, egyelőre pedig még pontosan nem tiszta, hogy a túl sok alvással töltött idő egy tünete annak, hogy betegek vagyunk, vagy inkább a megbetegedések okozója. Jelenleg a kutatók arra hajlanak, hogy inkább az előbbire hajlanak, vagyis inkább úgy látják, hogy az átlagnál hosszabb, alvással töltött idő rejtett betegségek jelenlétére utalhat a szervezetben. Ugyanakkor arra is megvan az esély, hogy ez meg is betegít, mivel a "hosszú" alvás (több, mint napi 8 óra) általában nem pihentető.

A túl sok alvás ugyanolyan káros, mint a túl kevés

A túl sok alvás ugyanolyan káros, mint a túl kevés

Egy amerikai kutatás szerit azoknak, akik napi 8 óránál többet alszanak, 34 százalékkal nagyobb esélyük van arra, hogy szívbetegek legyenek, illetve szívbetegségben haljanak meg. Kimutatták azt is, hogy a túlzásba vitt alvás és a testsúlynövekedés között is van kapcsolat. Ennek többek között az az oka, hogy minél többet alszunk, annál kevesebb időnk marad fizikai aktivitásra, sportolásra, így pedig természetesen kevesebb kalóriát is égetünk el.

A túlzásba vitt alvás a vércukorszintet is megemelheti, amely jelentősen növeli a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának esélyét. Ráadásul a koncentrációs készségre is hatással van, mivel hosszú távon a túlalvás öregíti az agyat, így pedig a mindennapi teendőinket is nehezebb lesz ellátni, ezen kívül lehetnek tőle hangulatváltozásaink is.

A túl kevés alvás is káros! Nézzük, mik a következmények !

Félelmetes, de igaz, hogy ha többet alszunk napi 8 óránál, az még az életünket is megrövidítheti - ezt is kutatások igazolják, bár a pontos okot még nem sikerült kideríteni. Próbáljuk meg tehát az alvásidőt napi hét-nyolc órában tartani, ha pedig azt vesszük észre, hogy huzamosabb időn át ennél többet igénylünk, konzultáljunk az orvosunkkal.

Forrás: menshealth.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.