OGYÉI: nincs változás az elhízásban

A gyermekkori elhízás előfordulása 2010 óta nem változott hazánkban, de még mindig minden ötödik gyermek túlsúlyos vagy elhízott - derül ki az OGYÉI adataiból, amelyeket az intézet az Elhízás Világnapja kapcsán közölt.

Az elmúlt 40 évben tízszeresére nőtt az elhízott gyermekek száma világviszonylatban: míg 1975-ben 11 millió, 2016-ban már 124 millió gyermek küzdött súlyproblémákkal. ­Ez az Imperial College London és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által végzett, 31,5 millió 5-19 éves gyermek bevonásával készült vizsgálatból derült ki, amelyben több mint 1000 kutató működött közre, köztük az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet munkatársai.

Az eredmények szerint Magyarországon a 6-8 éves gyermekek több mint 20 százaléka - a fiúk 20,5 és a lányok 21,9 százaléka - túlsúlyos vagy elhízott . Ezzel hazánk a lányoknál világviszonylatban a 99. a túlsúlyról készült 200-as listán, elhízásban pedig a 85. helyen áll. Fiúknál a túlsúlyban hazánk valamivel kedvezőtlenebb helyzetben van, az 50. helyet foglalja el, míg elhízásban az 54. helyen áll. Szétnézve a régióban, ezzel az eredménnyel olyan országokat "utasítunk magunk mögé", mint Németország, Franciaország vagy Belgium.

kovergyerek
Hazánkban a 6-8 éves gyermekek ötöde túlsúlyos vagy elhízott

A számok jelentős javulást mutatnak a korábbi évek eredményeihez képest: míg a világ számos országában a gyermekkori elhízás előfordulása nő, nálunk 2010 óta nem változott. Ez persze nem jelenti, hogy hátradőlhetünk, mert a 20 százalékos arány még mindig nagyon magas, hiszen ez alapján minden ötödik kisiskolás gyermek túlsúlyos vagy elhízott.

Jelentős régiós eltérések

Mikor mondjuk egy gyermekre, hogy túlsúlyos vagy elhízott? A gyermekeknél bonyolult meghatározni, hogy ki számít túlsúlyosnak vagy elhízottnak. Jelenleg hazánkban háromféle definíció van érvényben: az Egészségügyi Világszervezeté (WHO), az Elhízás Elleni Nemzetközi Akciócsoporté (IOTF) - és ott van még a magyarországi szakirodalomban bevett módszer is. Számolási elveik hasonlóak: a testtömegindex (TTI, testsúly kg-ban/testmagasság négyzete méterben) meghatározásán alapulnak. A kategóriák határértékei viszont életkoronként és nemenként eltérőek. Például egy 7 éves kisfiú, akinek a TTI-je 19,5 kg/m2 a magyar és az IOTF besorolás alapján túlsúlyos, de a WHO definíciója szerint elhízottnak számít. Egy azonos korú kislány ugyanilyen TTI értékkel a WHO szerint túlsúlyos. De ha a kisfiú nem 7 éves, hanem 10, akkor ebben a korban ez a TTI normális.

A gyermekkori túlsúly és elhízás előfordulása az egyes régiók között nagyon jelentős különbségeket mutat: a legtöbb túlsúlyos és elhízott gyermek a Dél-Dunántúlon (27,2 százalék), míg a legkevesebb Közép-Magyarországon (18,1 százalék) él. Az elhízásban még jelentősebb a régiós eltérés: csaknem kétszer annyi elhízott kisiskolás él Dél-Dunántúlon és Észak-Magyarországon, mint az ország középső részén. A régiós különbség markánsabb fiúknál, mint lányoknál.

Elhízás esetében a hatékony megelőzés rendkívül nagy jelentőségű, hiszen már gyermekkorban is számos krónikus, nem fertőző megbetegedés - cukorbetegség , asztma, magas vérnyomás , depresszió - kockázatát növeli. A gyermekkori túlsúly és elhízás nagy valószínűséggel felnőttkorban is súlyproblémákat eredményez: a túlsúlyos serdülők 80 százaléka túlsúlyos felnőtt lesz.

További jelentős probléma, hogy a túlsúly és az elhízás kezelése és a következményesen megjelenő betegségek rendkívül nagy terhet jelentenek az egészségügyi ellátórendszer számára: az Európai Unióban az egészségügyi költségvetés körülbelül 7 százalékát fordítják elhízással kapcsolatos betegségek kezelésére.

Az OGYÉI számos olyan projektben részt vesz, amely a gyermekkori elhízás megelőzését hivatott szolgálni, de a szülők és a pedagógusok támogatása, együttműködése is nélkülözhetetlen, hogy megállítsuk és visszafordítsuk a gyermekkori elhízás folyamatát.

Forrás: OGYÉI

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +18 °C

Hazánk északi és nyugati részén megnövekszik a felhőzet, és itt az éjszaka folyamán helyenként zápor, zivatar is előfordulhat. Délen, délkeleten még nagyrészt derült vagy gyengén felhős idő várható. A légmozgás döntően mérsékelt marad, de a Kisalföldön és az Alpokalján már lehetnek élénk lökések az északnyugatira forduló szélből.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 15, 22 fok között alakul, de északnyugaton, valamint a vízpartokon, magasan fekvő helyeken ennél pár fokkal melegebb, a hidegre hajlamos helyeken hűvösebb is lehet. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!