Gyógynövények, melyek segítik a fogyást

Egészséges étkezés, sok folyadék és rendszeres testmozgás - ezek a fogyás, illetve az egészséges testsúly megtartásának alapjai. Emellett pedig bizonyos növényeket is bevethetünk annak érdekében, hogy elérjük az áhított formát.

Keserű dinnye

A túlsúly többek között a cukorbetegségre is hajlamosabbá tesz. Kutatások szerint a keserű dinnye kivonata lassítja a hízást, illetve serkenti a zsírégetést, így csökkentve a testzsír mennyiségét. Így a keserű dinnye-fogyasztás és a csökkentett zsírbevitel kombinálásával sikeresebb lehet a diétánk.

Kávé

A kávéban található koffein serkenti az anyagcserét, ezáltal pedig a zsír és a kalóriák elégetését is. Kutatások igazolják, hogy akik az alacsony kalóriatartalmú diéta és a rendszeres mozgás mellett koffeint is fogyasztanak, gyorsabban veszítenek a súlyukból. Ugyanakkor nem árt tudni, hogy a koffein leginkább azoknál hat, akiken jelentős, több tízkilós túlsúly van, míg azoknál, akiknek csak 4-5 kilót kellene fogyniuk, már kevésbé hatékony. A mennyiséggel is érdemes óvatosnak lenni, mert ha túlzásba visszük, akkor álmatlanságot, idegességet okozhat.

A felnőtteknek naponta legfeljebb 400 milligramm koffeint szabad fogyasztani, a terhes nőknek pedig ennek felét, ami 2-3 csésze kávénak felel meg. Hogy mennyi koffein elégséges, arról bővebben az alábbi cikkünkben írtunk!

Ephedra

Serkenti az anyagcserét , ráadásul kis mértékben még az étvágyat is csökkenti, ezért - különösen koffeinnel kombinálva - hasznos lehet a fogyókúrázók számára. Ugyanaz igaz rá, mint a koffeinre - inkább komoly túlsúly esetén hatásos, kutatások szerint a néhány kilós súlytöbblet csökkentését nem befolyásolja mérhetően.

Az ephedra serkenti az anyagcserét, és még az étvágyat is csökkenti
Az ephedra serkenti az anyagcserét, és még az étvágyat is csökkenti

Maitake

Segíti a fogyást, illetve gátolja, hogy visszaszedjük a leadott kilókat.

Porcsin

Egy izraeli kutatás szerint amellett, hogy segít a fogyásban, vérnyomáscsökkentő hatással is rendelkezik, éppen ezért különösen azoknak érdemes bevetniük, akiknek túlsúlya már az egészségi állapotukat is negatívan befolyásolja.

Tea

A teákban is található koffein, ezért anyagcseregyorsító hatásúak. Kutatások is igazolják, hogy azok is élvezhetik a koffein jótékony hatásait, akik nem szeretik a kávét. A teákban, különösen a zöld teában található antioxidánsok különösen a hasi zsírpárnák csökkentésében hatékonyak, és segítenek a szervezetnek felvenni a harcot a káros szabad gyökökkel is.

Forrás: rodalewellness.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult idő valószínű, az ország északkeleti, keleti részein viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, majd napközben nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel. Estig nagyrészt vékony hólepel, a Dunántúl magasabban fekvő részein néhány centiméteres hóréteg is kialakulhat. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, amit főként északkeleten, keleten kísérnek gyakran erős lökések.A csúcshőmérséklet 1 és 7 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban állt be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!