Fogyni szeretne? 8 plusz 1 ötlet, ami működik

Egy fogyókúrát betartani, lemondani a kedvenc ételeinkről egyáltalán nem könnyű. Adunk néhány tippet - lehet, hogy elsőre furcsának tűnnek, de mindenképpen működnek!

A legtöbb fogyókúrázó sajnos nincs tisztában azzal, hogy mekkorák a megfelelő adagok, sajnos hajlamosak vagyunk túl sokat enni, ami akkor is hizlaló, ha diétás ételekből áll az étrendünk. Ha azonban megmossuk a fogunkat evés közben, azzal azt üzenjük az agyunknak, hogy befejeztük az étkezést - ráadásul a következő falat nem is esik olyan jól, ha a fogkrém mentolos ízét érezzük a szánkban.

Testsúlynapló Testsúlyának változásairól vezessen naplót a HáziPatika.com-on! Akkor sem tudjuk abbahagyni az evést, ha már tele vagyunk? Ha az étel nem kellemes a szemnek, akkor nem szívesen fogyasztjuk el. Erre többféle egyszerű módszer is van: tegyük fordítva az evőeszközöket az ételbe(így nem szívesen fogjuk meg őket az evéshez, vagy gyűrjük össze a szalvétánkat és dobjuk a tányérba.

Ha állandóan a hűtőszekrényben keresgélünk egy kis nassolnivaló után, tegyünk egy fotót saját magunkról a hűtő ajtajára! Ha eldöntöttük, hogy szeretnénk lefogyni, takarítsunk ki - elsősorban a hűtőt és a kamrát! Szabaduljunk meg minden olyan ételtől, ami hizlaló, és aminek nem tudunk ellenállni. Bevásárolni pedig járjunk listával, ezzel nemcsak kalóriákat, de sok pénzt is megtakaríthatunk.

Ne féljünk új recepteket kipróbálni, böngésszünk az interneten vagy csatlakozzunk fórumokhoz, vagy a Facebook számos fogyókúrás csoportjának egyikéhez. A kedvenc ételeink receptjeit pedig "reformáljuk" meg: csökkentsük a zsír- és szénhidráttartalmukat, növeljük a rosttartalmukat . Ehhez is sok tippet találhatunk.

Ha kényelmes ruhákat viselünk, akkor hajlamosak vagyunk elengedni magunkat - biztosan önnel is előfordult már, hogy egy kellemes vasárnapi ebéd során kigombolta a nadrágja felső gombját, hogy még többet tudjon enni? Legközelebb csinálja fordítva! Vegye fel a legkényelmetlenebb ruhadarabját, gombolja szorosabbra az övét!

Le akar fogyni? Adunk tippeket!

Le akar fogyni? Adunk tippeket!

Nevessen sokat! A nevetés gyógyító, depresszióűző erejét már több kutatás is bizonyította, azonban a fogyókúrában is hasznát vehetjük a kacagásnak. A nevetés ugyanis megerősíti a tüdőt és az ereket , de a hasizmoknak is jót tesz. A többet nevető, boldogabb emberek egészségesebb ételeket választanak és könnyebben elhagyják az olyan káros szokásokat is, mint amilyen a dohányzás.

Csempéssze be az edzést a mindennapjaiba. Szeret tévét nézni? Csináljon pár egyszerű gyakorlatot (kitöréseket, fekvőtámaszokat, felüléseket) a reklámszünetekben! Ha közösségi közlekedéssel jár munkába, szálljon le egy megállóval hamarabb hazafelé, ha pedig autózik, keressen otthonától távol parkolóhelyet.

+1 Keressen egy barátot, aki motiválja a mozgásra , aki meghallgatja, ha épp rossz napja van, és akinek a figyelmére mindig számíthat. És ennek a barátnak nem kell feltétlenül kétlábúnak lennie.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Lassan tovább csökken a felhőzet, így az ország nyugati, délnyugati harmada kivételével már döntően napos, gyengén felhős idő várható. Csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.A csúcshőmérséklet 8 és 13 fok között alakul.Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!