Egyetlen szabállyal 32 kilót fogyhatunk

Briana Shaffer egy barátja elvesztése után jelentős túlsúlyt szedett magára. Orvosa tanácsára 2015-ben határozta el, hogy visszanyeri egészséges testsúlyát. A sikerhez egyetlen alapszabályt tartott be.

Briana Shaffer első pillantásra egy sikeres, boldog, 25 éves kaliforniai lánynak tűnik. De nem volt ez mindig így. Néhány éve egy autóbalesetben elvesztette a legjobb barátját, és ezt követően nemcsak a depresszió hatalmasodott el rajta, hanem jelentős súlyfelesleget is magára szedett. Orvosa kemény szavai térítették magához, és a lány megértette: ha nem változtat, sokkal nagyobb egészségügyi problémákkal kell számolnia.

fogyás, fogyókúra, 80-20-as szabály, egészséges étrend, egészséges életmód, egészséges ételek, túlsúly, elhízás
A lényeg, hogy étrendünk 80 százalékátegészséges ételektegyék ki. Fotó: iStock

Így fogyott 32 kilót

"2015 szeptemberében, 86 kilósan kezdtem meg az utazást az egészségesebb, vékonyabb önmagam felé" - mondta a 162,5 centiméter magas lány. Mint mondta, számára csakis olyan megoldás jöhetett szóba, amely kicsit sem drasztikus. "A 80-20-as szabályt követtem, vagyis az étrendem 80 százalékban egészséges ételekből állt, a maradék 20 százalék viszont kényeztető finomság. Táplálkozási naplót kezdtem vezetni, előre átgondoltam, mit fogok enni, aztán bedobozoltam magamnak az ételt" - emlékszik vissza Briana, aki két éven belül 32 kilót fogyott, és az így elért súlyát azóta is tartja.

53 kilót fogyott egy nő. Nézze meg , hogyan csinálta!

A 80-20-as szabály azért is vált be neki, mert - ahogy ő fogalmaz - képtelen lenne egész nap csirkemellen és brokkolin élni, ráadásul sokszor kivitelezhetetlen, hogy csak egészséges ételt egyen. "Ha elmegyek valahová a családdal vagy a barátokkal, nem kell azon izgulnom, hogy mit fogok enni" - magyarázta. Mint mondta, egy-egy kis "bűnözés" abban is segít neki, hogy kiegyensúlyozott maradjon az étrendje, és hétvégén ne essen túlzásba a finomságok élvezetével.

Min változtatott?

Briana reggelire általában avokádós pirítóst eszik , ebédre egy csirkés wrapot, vacsorára pedig csirkét, rizst és zöldségeket. Desszertnek néha elfogyaszt egy acai bogyó tálat, ha pedig az étkezések között nassolni támad kedve, almát eszik mogyoróvajjal, egy kis popcornt rágcsál vagy egy fehérjeturmixot kortyol el. A fiatal nő egyébként abban hisz, hogy egyszerre egy új dolgot érdemes bevezetni az életünkbe. Nála az volt az első lépés, hogy étrendjén változtatott, csak ezután vezette be a rendszeres mozgást. Fokozatosan heti ötre növelte az edzőteremben töltött alkalmak számát. Van két olyan napja, amikor egész testét átmozgatja, két napon a lábát, egy napon pedig a karjait és a felsőtestét edzi.

A lánynak egyébként ma már mérlege sincs. Anélkül is látja a változást: a régi és új fotóin, valamint azon, hogyan állnak rajta a ruhái. "Nincs szükség drága étrend-kiegészítőkre, súlycsökkentő teákra vagy pirulákra, és nem kell lemondani azokról az ételekről sem, amelyeket szeretünk - a lényeg az egyensúly megtalálásán van" - tette hozzá a 25 éves nő, aki nemcsak jelentős fogyást ért el, hanem azóta fitneszcéget is alapított.

Forrás: womenshealthmag.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.