53 kilót fogyott egy nő. Így csinálta

Orvosa figyelmeztette, hogy az életével játszik, ha nem változtat életmódján. Nancy Mabasa kis lépésekkel kezdte, de végül teljesen átalakította étrendjét. Ma már másoknak szeretne segíteni abban, hogy egészségesebben éljenek.

Nancy Mabasa úgy emlékszik, soha nem volt vékony, és a családjában is mindenki túlsúllyal küzdött. Vagyis nem küzdött - elmondása szerint ezt inkább megmásíthatatlan tényként fogadták el és a génekre fogták. Sőt, "nagynak" lenni olyan dolognak számított náluk, amiért dicséret jár. Így élt Nancy is. Boldogan fogyasztotta a sült ételeket, a csokis kekszeket, a tortákat és a szénsavas üdítőket. Egészen addig, míg egy napon háziorvosa közölte vele a kijózanító tényeket: ha így folytatja, rövid időn belül magasvérnyomás- és cukorbetegség fenyegeti.

fogyás, fogyókúra, életmódváltás, túlsúly, elhízás
A nő 53 kilót fogyott, hogy egészségesebbé váljon. Fotónk illusztráció, forrás: iStock

Orvosa ráijesztett, ezért változtatott

A dél-afrikai nőt szíven ütötték a hallottak. Ekkor gondolkodott el először azon, mennyire egészségtelen az étrendje. " Zöldség legfeljebb hetente egyszer, vasárnaponként került a tányéromra" - emlékezett vissza a 43 éves nő. Mivel akkoriban még nem érezte képesnek magát a nagy változásokra, úgy döntött, inkább apró lépésekben halad.

Az elhízásnak számos káros hatása van az egészségre nézve, így nem csoda, ha szeretnénk minél előbb megszabadulni a felesleges kilóktól. De vajon hogyan kezdjünk neki? Mutatjuk , hogyan lehet akár 30 kilót fogyni!

Mivel rájött, hogy a táplálkozásával, illetve az ételekkel való kapcsolatával van a legnagyobb gond, itt kezdte a változtatásokat. Először is kisebbre cserélte a tányérjait, és megfogadta, hogy ezentúl minden főétkezést be fog tartani. Ha pedig ezek között megéhezne, nem csokis keksz vagy sütemény kerül a tányérjára, hanem egészséges nassolnivalók, például rostban gazdag zöldségek. Ezeket először meg kellett szoknia. Ahogy ő fogalmaz, meg kellett tanulnia megszeretni, de már jó barátságban van velük.

Mindennap edzett

Miután megváltozott az ételekkel és a táplálkozással való kapcsolata, Nancy elkezdte a mozgást is beépíteni a hétköznapokba. Mindennap edzett . Annyira elszánt volt, hogy a hétköznapokon hajnali 3-kor kelt, hogy egy fitnesz DVD-re tornázzon otthon, mielőtt munkába indult, délutánonként pedig egy-egy órát izzadt az edzőteremben. A munkahelyén is igyekezett többet mozogni: liftezés helyett lépcsőzött, a szüneteit pedig arra használta fel, hogy a mosdóban guggolásokat végezzen, vagy kocogjon pár percet. A hétvégéi is mindig aktívan teltek, sokat kardiózott.

Kitartása hamarosan kifizetődött, és a kis lépések nagy jutalomhoz vezettek. Négy évvel az orvos sokkoló szavai után Nancy súlya 116 kilóról 63 kilóra csökkent . Úgy érzi, fittebb és egészségesebb, mint valaha. Nemrég elkezdett egy health coach képzést is, mert szeretne másoknak is segíteni abban, hogy megtalálják önmaguk legegészségesebb verzióját.

Forrás: health24.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Panangin reklámfilm (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon még kisüt a nap az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett. Ott főleg záporok, a délkeleti határvidéken esetleg egy-egy zivatar is valószínű, másutt többfelé esőre kell számítani. Az északnyugatira forduló szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között alakul, de a délkeleti tájakon a déli órákra 20 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet. Ezt követően ott is folyamatosan hűlni fog a levegő. Késő este 5, 10 fok valószínű. Fronthatásra napközben nem kell számítani az előrejelzések szerint.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra