Szájunk és fogaink barátja, a zöld tea

Az Izraeli Műszaki Egyetemen nemrégiben készült tanulmány arról számol be, hogy a zöld tea a már eddig is ismert, számos jótékony hatása mellett még a rossz lehelet ellen is hatékony segítséget nyújt, sőt megelőzi a fogak romlását és a szájrákot is.

A zöld tea eddig felismert előnyei között szerepel a rák és a szívbetegségek kockázatának, valamint a koleszterinszintnek a csökkentése, továbbá a Parkinson- és az Alzheimer-kór ellen nyújtott védelmező hatása is. Az című lapban megjelent tanulmány pedig arra hívja fel mindenki figyelmét, hogy ez a csodás nedű különféle, a szájjal kapcsolatos problémák esetében is igen hatékony.

A ugyanabból a növényből származik, mint a fekete, csak másféle módon dolgozzák fel, így kevesebb koffeint és több polifenolt tartalmaz. Kínában és a Távol-Keleten már évezredek óta fogyasztják, ám egészségügyi előnyei folytán Európában is egyre nagyobb népszerűségnek örvend.

A mostani tanulmány során a kutatók főleg a zöld teában található egyik polifenolnak, az úgynevezett EGCG-nek szerepére összpontosították figyelmüket és megállapították, hogy ez az összetevő a leglényegesebb a tealevélben. A polifenol olyan vírusellenes összetevőket tartalmaz, ami védelmet nyújthat az influenza ellen, emellett - kénes illatának köszönhetően - a rossz leheletet is megszünteti. Az már szinte csak hab a tortán, hogy a zöld tea kortyolgatásával csökkenthető a fogszuvasodás és a dohányzás által előidézett gyulladásos szájbetegségek kialakulásának esélye is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
vérnyomás
Ez a két ásványi anyag rendbe hozza a vérnyomást – Naponta ennyit kell bevinni
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +12 °C

Általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, az északkeleti és délnyugati tájakon lehet kicsivel több a gomolyfelhő, de csapadék ott sem alakul ki. Az északnyugati, északi szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 24 és 29 fok között alakul. Késő estére 12 és 20 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap a megszűnő hidegfronti hatás, illetve a hűvösebb légáramlás okozhat panaszokat az arra érzékenyeknél.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Puli vagy komondor: felismered képről a kutyafajtákat? – Teszteld a tudásod! Mennyire vagy jártas a kutyafajták terén? Felismernéd a leghíresebb fajtákat fotóról? Kvízünkből most kiderül!
kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!