Nehéztüzérség mellrák ellen: zöld tea és gomba

Azok a kínai nők, akik gombát fogyasztottak és zöld teát ittak, jelentősen csökkentették a mellrák kockázatát, sőt ezzel a módszerrel a már meglévő betegség súlyossága is csökkent - jelentette be egy ausztrál kutató.

Min Zhang, a Nyugat-Ausztráliai Egyetem kutatója 2018, Délkelet-Kína Hangzhou városában élő nőt vizsgált 2004 júliusa és 2005 szeptembere között; a nők fele szenvedett mellrákban. Míg világszerte a mellrák a leggyakoribb daganat a nők körében, Min szerint ez az arány Kínában négy-ötször alacsonyabb a fejlett országokra jellemző értékhez képest.

"Arra a következtetésre jutottunk, hogy a nagyobb mennyiségű gomba fogyasztása csökkentette a változókor előtt és után lévő kínai nőknél a mellrák kockázatát, valamint megfigyelték a gomba és a zöld tea további együttes kockázatcsökkentő hatását" - nyilatkozta Min az AFP-nek. "A mellrák kockázata jelentősen csökkent a legtöbb gombát fogyasztók esetében" - tette hozzá Min, megemlítve, hogy a friss és a szárított gomba hasonlóan hatékony.

A naponta elfogyasztott 10 grammnyi vagy kevesebb, mint egy fejnyi gombának már jótékony hatása van, de a legtöbb friss gombát fogyasztó nőnél kétharmadnyival ritkábban alakult ki mellrák azokhoz képest, akik nem fogyasztottak gombát. A rák kockázatának csökkentése mellett a zöld tea és a gomba csökkentette bármely kialakult daganattípus súlyosságát. Az a tény, hogy a zöld tea és a gomba együtt hatásosabb, mint a gomba önmagában, részben megmagyarázza, miért alacsonyabb a mellrák előfordulása a kínai nők között.

"Tudomásom szerint ez az első olyan tanulmány, amely a zöld tea és a gomba mellrákra gyakorolt együttes hatását vizsgálja - mondta el Min. - Ha sikerül további kutatásokkal megerősíteni az eredményeket, az hatással lehet a mellrák megelőzésére, mégpedig úgy, hogy mindössze egy olcsó, étrendbeli változtatás szükséges hozzá."

A tanulmány az International Journal of Cancer folyóirat legfrissebb számában jelent meg, abban a sorozatban, amelyben Min és csapata Ázsiában vizsgálja a növényi vegyületek daganatellenes hatásait.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A napközben képződött gomolyfelhők az esti órákban nagyrészt feloszlanak. Csapadék nem valószínű. Az északias szél fokozatosan mérséklődik.Késő estére 4 és 9 fok közé hűl a levegő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!