Mindent megtesz, mégis romlanak a fogai?

Hiába mossa és kezelteti szakszerűen fogait: ha még mindig napi 6 kiskanálnyi cukrot fogyaszt, tovább fognak romlani.

Még hatékonyabban kell csökkenteni a lakosság cukorbevitelét - javasolja az Egészségügyi Világszervezet (WHO), amely szerint 10 százalékról 5-re kellene mérsékelni az ajánlott arányt a napi összes energiabevitelből, de szakemberek szerint még ez is túl sok.

A BMC Public Health című szakfolyóiratban megjelent eredmények alapján viszont nem szabadna, hogy 3 százaléknál magasabb legyen a küszöbérték. A University College London és a London School of Hygiene and Tropical Medicine munkatársai úgy fogalmaztak, hogy erre a lépésre nemcsak közegészségügyi szempontból volna szükség, hanem a fogszuvasodás miatti költségek visszaszorítása miatt is.

A sok Olvasson tovább! A szakértők elmondták, hogy a cukor a fogszuvasodás fő oka, noha ez a betegség nagymértékben megelőzhető volna. Kutatásuk alapján a cukormentes étrendhez képest már 5 százaléknyi cukorbevitel is kétszeresére növeli a fogszuvasodás kockázatát a gyerekeknél. A fejlett országokban az emiatt szükséges orvosi kezelés az egészségügyre fordított összeg 5-10 százalékát teszi ki.

Philip James professzor, az Elhízási Világszövetség korábbi elnöke hozzátette, hogy szigorú beavatkozásra van szükség. Szerinte korlátozni kellene az édesség- és üdítőautomaták üzemeltetését az iskolában és a kórházakban, vagy pedig eltávolítani azokat, valamint a "magas cukortartalmú" címkével ellátni azokat az élelmiszereket, amelyeknek fogyasztásával 2,5 százalék felettire szökik a cukor aránya a napi energiabevitelben .

Sok cukor fogyasztása esetén különösen fontos a fogmosás

A szakértő szerint nincs olyan intézkedés, ami egy csapásra megoldaná a problémát, ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy a túlzott cukorfogyasztás közegészségügyi aggályokat vet fel.

A cukorfogyasztás csökkentésére irányuló kampányok ellenére az emberek többsége továbbra is a napi kalóriák tizedét cukorból viszi be. Az 5 százalékos határ 25 grammnyi hozzáadott cukrot jelent a nők számára, ami nagyjából hat teáskanálnyinak felel meg, továbbá 35 gramm (hét teáskanál) a férfiaknak az átlagos étrendet figyelembe véve.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +9 °C
Minimum: +2 °C

Döntően erősen felhős vagy borult, párás, helyenként ködös időre számíthatunk - főként délnyugaton nagyobb területen tartós köd is kialakulhat -, ugyanakkor a keleti tájakon még maradhatnak kevésbé felhős körzetek. A szakadozott csapadékzóna tovább halad kelet, északkelet felé, amely több helyen okoz kisebb esőt, záport - a csapadék súlypontja reggelre a keleti országrészre helyeződik. Emellett a ködös, rétegfelhős tájakon szitálás is előfordulhat. A keleti, délkeleti többnyire gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -1, +7 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4 fok között alakul. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!