Bölcsességfog miatt ment orvoshoz, eltörték az állkapcsát

Bölcsességfogát távolíttatta el tavaly márciusban egy női páciens egy Pest megyei fogorvos rendelőjében. A műtét során eltört az állkapcsa, de az orvos azóta sem ismerte el a felelősségét az ügyben.

A bölcsességfog-eltávolítás rutinműtét, Krisztina mégis több mint egy éve küzd a beavatkozás következményeivel. A nő az Indexet kereste meg történetével. Elmondta, a jobb alsó bölcsességfogát kellett eltávolítani. Csakhogy a fogorvos a műtét közben eltörte az állkapocscsontját, ráadásul nem tájékoztatta erről azt követően, hogy magához tért az altatásból. Ébredezés közben hallotta, hogy az asszisztens jelzi a fogorvosnak, hogy a páciens fogsora nem illeszkedik, majd később röntgenfelvétel is készült, de az orvos semmit sem árult el Krisztinának, illetve a felvételt sem mutatta meg neki.

Még aznap a fogorvos telefonon is felhívta a nőt, hogy az állapotáról érdeklődjön. Amikor Krisztina jelezte, hogy erős fájdalmai vannak, csupán annyi tanácsot kapott, hogy vegyen be fájdalomcsillapítót és ne rágjon. A műtétről semmilyen írásos dokumentumot, még számlát sem kapott. Éjszakára tovább romlott az állapota: az infúzió helyén a vénája felpúposodott, többször is majdnem elájult. Alig tudott beszélni, az evés és ivás óriási fájdalmakat okozott számára, valamint minden alkalommal, amikor kicsit is kinyitotta a száját, recsegő hangot hallott.

Később visszament a fogorvoshoz, aki arról tájékoztatta, hogy előzőleg nem lett jó a röntgenfelvétel, mert nagyon elmosódott volt. Krisztina hiába panaszkodott arra, hogy a műtét óta nem érzi a száját, az állát és a fogait a jobb oldalon, az orvos továbbra sem árulta el neki, mi történt, csak annyit közölt, hogy nehéz műtét volt. Végül Krisztina több mint egy hónap elteltével keresett fel egy klinikát, ott derült fény az állkapocstörésre. Ezt követően a Semmelweis Egyetem Arc-Állcsont-Szájsebészeti és Fogászati Klinikáján sínnel nyugalomba helyezték a csontvégeket, később pedig megműtötték a nőt. Ezzel együtt idegsérülés következtében azóta is zsibbad a szája jobb oldala és az álla, továbbá nem érzi a nyelve jobb oldalát.

Végső elkeseredésében Krisztina a rendőrséghez fordult. Az Index megkeresésére a Pest Vármegyei Rendőr–főkapitányság annyit árult el a folyamatban lévő eljárásról, hogy a Monori Rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt folytat büntetőeljárást szakértők bevonásával – egyelőre ismeretlen tettes ellen.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!