A legrosszabb ételek a fogaknak

A szájüreg és a fogak egészsége nem csak esztétikai kérdés, hiszen ami a fogainkkal vagy az ínyünkkel történik, az akár az egész testünk egészségi állapotára is hatással lehet. Éppen ezért fontos tudni, hogy melyek azok az ételek, amelyeknek a fogyasztását a fogaink egészsége miatt érdemes lehet elkerülni.

A citrusfélék tele vannak C-vitaminnal és más fontos tápanyagokkal, de a fogaknak sajnos nem tesznek jót. A grapefruit és a citrom leve különösen savas, és idővel károsíthatja a fogzománcot, egy 2008-as kutatás ezt a kettőt találta leginkább károsnak ebből a szempontból - írja a health.com . A legkevésbé ártalmasnak a narancs leve bizonyult.

A cukorka ezért veszélyes

Ezek a legnagyobb szájhigiénés bakik .

A cukor és a cukorkák már önmagukban sem jelentenek jót a fogaknak, és minél ragacsosabb a cukorka, annál ártalmasabb. Ráragad a fogakra, illetve a fogak közé szorul, nehéz eltávolítani, és remek táptalajt nyújt a szájüregben fejlődő káros baktériumoknak - ráadásul a cukorkák közül a savanykás ízűek még savasak is. A kemény cukrokkal sem jobb a helyzet, mivel lassan olvadnak a szájban, még több időt hagynak a szájban lévő baktériumoknak arra, hogy a segítségükkel káros savakat termeljenek. Ráadásul, ha rágjuk a kemény cukrot, még a fogzománcunkban is kárt tehetünk.

A cukros ételek nem tesznek jót a fogaknak.
A cukros ételek nem tesznek jót a fogaknak. Fotó: Getty Images

A savas ételek közül az ecetes savanyúságok sem igazán használnak a fogainknak, pontosabban a fogzománcnak . Ha napi egy alkalomnál többször fogyasztjuk ezeket, az 85 százalékkal is megnövelheti a fogzománc károsodásának veszélyét. A cukros, szénsavas üdítők fogkárosító hatása valószínűleg keveseknek meglepő hír. A szénsav túlzott fogyasztás esetén még a cukornál is rosszabbat tehet a fogaknak, így ez egy újabb jó ok arra, hogy minél inkább csökkentsük az ilyen italok fogyasztásának mennyiségét. Ugyanez vonatkozik a különféle energiaitalokra és sportitalokra is.

Vigyázzunk a teával, kávéval is

A kávéfogyasztók számára rossz hír, hogy ha valaki olyan gyakran és olyan sok kávét iszik, hogy attól elszíneződnek a fogai, annak nem csak esztétikai jellegű "károkra" kell számítania hosszú távon. Egy kutatás szerint ugyanis a fogakon lévő kávéfoltokba könnyebben "ragadnak bele" a különféle ételrészecskék és baktériumok. A magas tannintartalmú teákkal sem jobb a helyzet, egyes fekete teák még a kávénál is komolyabb elszíneződést okozhatnak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!