A vegán életmód meglepő hatása

Akik gondolkoznak azon, hogy elhagyják az állati eredetű élelmiszereket és termékeket az életükből, azoknak az új tanulmány eredményei segíthetnek a végleges döntésben.

Több kutatás eredményei is arra utalnak, hogy a húsmentes táplálkozás már önmagában meghosszabbíthatja az életet. A növényi alapú táplálkozás ugyanis csökkentheti a rákos megbetegedések, a szívbetegség és a magas vérnyomás kialakulásának kockázatát. Egy nemrégiben megjelent tanulmány pedig azt vizsgálta, hogy a különböző étrendek hogyan befolyásolják az olyan biomarkereket, mint például az antioxidánsok, ezen belül is a karotinoidok.

A számok nem hazudnak

A tanulmány során 840 embert vizsgáltak a szakemberek. Az alanyok ötféle étrend követői közül kerültek ki. Voltak közöttük vegánok , lakto-ovo vegetáriánusok, pesco-vegetáriánusok, szemi-vegetáriánusok, illetve olyanok, akik rendszeresen fogyasztanak húst és egyéb állati eredetű termékeket is.

Mit fogyasztanak a különböző étrendek követői?

  • Vegánok: semmilyen állati eredetű terméket nem fogyasztanak
  • Lakto-ovo vegetariánusok: tejet és tejterméket fogyasztanak, de húst és halat nem
  • Pesco-vegatariánusok: az állati eredetű termékek közül egyedül halat fogyasztanak
  • Szemi-vegetariánusok: heti egynél kevesebbszer, de havi egynél többször esznek húst
  • A különböző étrendekről itt olvashat bővebben!

    A résztvevőktől vérmintát, vizeletmintát és zsírszövet-mintát is vettek. Ezek vizsgálata során megállapították, hogy mennyi antioxidáns, telített és telítetlen zsír, illetve vitamin van az alanyok szervezetében. Az derült ki, hogy a vegánok szervezetében van a legtöbb antioxidáns - valószínűleg azért, mert az átlagnál több gyümölcsöt és zöldséget fogyasztanak.

    vegán, veganizmus, vegetáriánus, vegetarianizmus, étrend, egészség, húsmentes életmód, táplálkozás
    Az állati eredetű élelmiszerek elhagyása csodát tesz a szervezettel. Fotó: 123rf

    Hús nélkül tovább élhetünk

    Az eredmények szerint a vegánok szervezetében van a legtöbb karotinoid, izoflavon és enterolakton is. Ez utóbbi összetevő gyulladáscsökkentőként is ismert. Emellett a vegánok szervezetében - meglepő módon - több volt az omega-3 zsírsav is, ami általában leginkább halak fogyasztásával kerül a szervezetbe, de a dió, a lenmag és a chia mag is tartalmazza. A vegetáriánusok biomarkerei nagyjából megegyeztek, és a szemi-vegetáriánusok eredményei sem mutattak jelentős eltéréseket.

    Az eredmények nem jelentik azt, hogy mindenkinek le kell mondania a húsfogyasztásról, aki tovább, illetve egészségesebben szeretne élni, hiszen egyéb életmódbeli faktorok is közrejátszanak. Ugyanakkor egyre inkább biztosnak tűnik, hogy az a legegészségesebb , ha minél több zöldséget és gyümölcsöt, valamint minél kevesebb húst és egyéb állati eredetű terméket fogyasztunk.

    Forrás: menshealth.com

    A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

    Dipankrin reklámvideó (X)

    Olvassa el aktuális cikkeinket!

    Orvosmeteorológia
    Fronthatás: Hidegfront
    Maximum: +17 °C
    Minimum: +8 °C

    A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

    Hogy érzed magad?

    Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


    Hogy érzed most magad fizikailag?

    Hogy érzed magad?

    Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


    Milyen most a lelkiállapotod?

    Hogy érzed magad?

    Legjobban:
    Legrosszabbul:
    Kezdjük újra