Több bajt okoz a cukor, mint gondoljuk

A cukor - sokszor rejtve - rengeteg ételben, italban ott van a reggeli kávétól kezdve a salátaöntetektől a gabonapelyhekig. Jelenleg a túlzásba vitt cukorfogyasztást a legnagyobb egészségügyi kockázatként emlegetik, az emberek nagy része pedig jóval többet fogyaszt az ajánlott napi mennyiségnél. A cukorbevitel csökkentésének éppen ezért nagyon sok egészségügyi előnye van.

Segít például csökkenteni a vérnyomást, így megelőzhetők a keringési rendellenességek. Ha kevesebb cukrot eszünk, a koleszterinszintünk is alacsonyabb lesz, ezért a szívbetegségek kialakulásának esélye is csökken. Ezek az előnyös hatások már egy olyan egyszerű változtatással is elérhetők, ha például elhagyjuk a cukros üdítőket, gyümölcsleveket.

Ha kevesebb cukrot viszünk be, az a fogaink épségének megőrzése mellett mellett az agyműködésünknek is jót tesz - kutatások kimutatták, hogy a túlzásba vitt cukorfogyasztás befolyásolja a kognitív képességeket, és csökkenti azoknak a fehérjéknek a termelődését, amik a memória működéséért felelősek. Egy alacsonyabb cukortartalmú diéta segítségünkre lehet abban is, hogy megelőzzük a Alzheimer-kór kialakulását, sőt, még a depresszióét is.

A cukorfogyasztás abbahagyása az egész szervezetnek jót tesz

Ha szebb, egészségesebb bőrt és kevesebb ráncot szeretnénk, akkor is együnk kevesebb cukrot - így biztosak lehetünk benne, hogy a szervezetünk megfelelő mennyiségű elasztint és kollagént tud termelni, ami elengedhetetlen a bőr feszességéhez, ráadásul kevesebb lesz a pattanásunk , mitesszerünk is.

Mit ne együnk cukor helyett?

Bizonyos rákfajták, például a hasnyálmirigyrák kialakulásának esélyét is csökkenthetjük cukrokban szegény étrenddel. Így több lesz az energiánk, ritkábban lesznek falási rohamaink, és sokkal egyszerűbben be tudunk tartani bármilyen diétát.

Forrás: greaist.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Ez a vitamin segíthet megelőzni a cukorbetegséget – Nem árt azonban vigyázni vele
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
Súlyosan károsíthatja a bélflórát, mégis sokan eszik naponta
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +32 °C
Minimum: +17 °C

Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, és több helyen kialakulhat eső, zápor, zivatar, helyenként intenzív zivatar is lehet. Hajnalban északnyugat felől csökken a felhőzet, a csapadék súlypontja a Tiszántúlra helyeződik. Az északnyugati, nyugati szél időnként megerősödik, az Észak-Dunántúlon akár viharossá is fokozódhat. Emellett zivatarok környezetében is lehetnek viharos széllökések.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 21 fok között alakul. Hétfőn egy újabb hidegfront éri el az országot, és az enyhe időjárás-változás kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.
kvíz
A vese bontja le az alkoholt. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a szerveid Mennyire ismered saját tested működését? Ismered belső szerveid főbb funkcióit? Teszteld anatómiai tudásod kvízünk segítségével!