Sikeresebb a fogyókúra, ha titokban tartjuk!

Úgy tűnik, hogy a sikeres diéta kulcsa egyszerűbb, mint gondoltuk: ne beszéljünk róla senkinek! A legújabb kutatásokból ugyanis kiderült, ha titokban tartjuk a fogyókúra tervét, hatékonyabban fogyhatunk.

A fogyókúra valószínűleg próbára teszi mindenki akaraterejét, ezért érthető, ha jólesik a baráti, családi támogatás. Azzal azonban, hogy környezetünket is beavatjuk a fogyási szándékunkba, nem biztos, hogy jót teszünk magunkkal. A New York Egyetem kutatói ugyanis azt találták, hogy a sok pozitív visszajelzés hatására kevésbé valószínű, hogy valaki folytatja a fogyókúrát.

"Ebben az a veszélyes, hogy a visszajelzések olyan érzését keltenek bennünk, mintha már elértük volna a célunkat, és nem is kell már több erőfeszítését tennünk" - mondta a Psychological Science folyóiratban közzétett tanulmány szerzője, Dr. Peter Gollwitzer professzor.

A szakértő szerint az a legjobb, ha titokban tartjuk, és a súlyvesztést fokozatosan, maguktól veszik észre az ismerőseink, anélkül, hogy mi felhívnánk erre a figyelmüket. Ha azonban képtelenek vagyunk hallgatni, és mindenáron meg kell osztanunk valakivel a titkot, érdemes olyan valakit választanunk, aki hasonló cipőben jár. Így elismerheti a sikert, de ösztönözhet is a további súlyvesztésre.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +6 °C
Minimum: +3 °C

Túlnyomóan borult, párás idő várható, szitálás előfordulhat. Nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő estére 1 és 6 fok közé hűl le a levegő. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!