Nyolc érdekesség a sajtról

Hány összetevője van a sajtoknak, és kik készítették az elsőt?

Véletlenül készülhettek az első sajtok

A legendák szerint az első sajtot véletlenül készítették az emberek, méghozzá közel-keleti nomádok, akik vándorlásuk során állatok gyomrából készült tárolókban cipelték magukkal a tejet . Ám ahogy vitték, a fehér folyadék enzimekkel keveredett - így keletkezett a túró, a sajt és a savó. Az egyiptomiak is készítettek sajtot, ezt Krisztus előtt 2000 tájáról fennmaradt falfestmények is bizonyítják.

A sajtfogyasztás ezért egészséges Aki rendszeresen fogyaszt sajtot, kisebb eséllyel érheti stroke vagy szívinfarktus - állapítja meg a legújabb tanulmány. Kattintson a részletekért!

Ügyeljünk a hőmérsékletre!

A sajtok hőmérsékletére sem árt figyelni. Főzéshez használhatjuk rögtön a hűtőből kivéve, ha viszont előételként tálalnánk, vegyük ki 20 perccel vagy egy órával azelőtt, hogy vendégeinket megkínálnánk vele. És még egy fontos részlet: egyszerre legfeljebb ötféle ízű, formájú és anyagú sajt legyen a tányéron!

Tésztával és lekvárral ízletes falatok

Ha már az előételeket említettük, egy másik javaslat: szeleteljünk vékonyra egy kis Brie sajtot, cseppentsünk lekvárt a szeletekre, majd csavarjuk mindegyiket leveles tésztába, és süssük aranyszínűre. Eredeti, gyors és nagyon finom!

Így fogyasszuk a keményebb fajtákat!

A keményebb sajtok, mint a parmezán vagy a cheddar almával és körtével mennyei nassolnivalók. Ha viszont kedvenc tésztánkra reszelnénk egy keveset, ahhoz a hideg sajt a legideálisabb: vegyük ki a hűtőből, reszeljük le gyorsan a szükséges mennyiséget, majd tegyük is vissza a megmaradt sajtdarabot.

Aki rendszeresen fogyaszt sajtot, azt kisebb eséllyel érheti stroke vagy szívinfarktus
Aki rendszeresen fogyaszt sajtot, azt kisebb eséllyel érheti stroke vagy szívinfarktus

Minden sajt ugyanazokból az összetevőkből készül

Legyen szó Camembert-ről, goudáról, cheddarról vagy gorgonzoláról, minden sajt négy összetevőből áll: tej, só, oltóenzim, speciális baktériumtenyészet. Ezeknek az összetevőknek a minősége, típusa, kombinálási módja, illetve az érlelési idő, valamint az egyéb hozzáadott anyagok (például gyümölcsök) határozzák meg, hogy a több száz sajtfajtából milyen készül.

Ezért kell naponta fogyasztani

Mértékkel fogyasztva a sajt az egészséges étrend része lehet: felnőtteknek napi két-három adag tejtermék fogyasztása ajánlott. Egy adag, körülbelül 42.5 gramm sajt ugyanannyi kalciumot biztosít a szervezetünknek, mint egy bögre tej vagy joghurt.

A szívbetegség megelőzésében is segíthet

Való igaz, hogy a sajtokban sok a telített zsír, ugyanakkor segítenek kalciumhoz, foszforhoz , cinkhez és nem utolsósorban megfelelő mennyiségű fehérjéhez jutni. Egy új kutatás szerint a sajtfogyasztók vérnyomása is alacsonyabb, illetve kisebb náluk a szívbetegségek, valamint a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázata is.

Tárolás

Érdemes minél tovább az eredeti csomagolásban hagyni, a hűtőben pedig a zöldségtároló rekeszbe tenni, mert az valamivel melegebb, mint ahol a húsok vannak.

Forrás: WebMD

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -2 °C

Északkelet felől fokozatosan szakadozik, csökken a felhőzet - a nap is egyre nagyobb területen kisüt -, míg az ország délnyugati felén még erősen felhős vagy borult marad az idő. Ott még szűnő jelleggel helyenként előfordul gyenge, vegyes halmazállapotú csapadék - havazás legnagyobb eséllyel a nyugati, délnyugati határ közelében. Északkeleten és délnyugaton lehet helyenként élénk, néhol erős a keleties szél.A legmelegebb órákban 0 és +7 fok közötti értékeket mérhetünk, a leghidegebb a nyugati határszélen, míg a legenyhébb idő keleten, délkeleten várható. Késő este -6 és +3 fok között alakul a hőmérséklet. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!