Nincs olyan élelmiszer, ami ne lenne génmódosított

Neil deGrasse Tyson amerikai asztrofizikus, tévés műsorvezető és a tudomány elkötelezett híve szerint a génmanipulált élelmiszerek ellen tiltakozók közül sokan nincsenek tisztában azzal, hogy ami ellen protestálnak, azt az emberiség évezredek óta gyakorolja és szinte semmi olyan étel nem kerül az asztalunkra, amelynek ne módosítottuk volna a génkészletét.

Csaknem minden fajta élelmiszer, ami kereskedelmi forgalomban kapható, valamiféle genetikai módosításon esett át, illetve csupán rendkívül alacsony a "vadon" termő növények és emberi fogyasztásra alkalmas, érintetlen genetikai állományú állatok mennyisége - fogalmazott az Egyesült Államokban, illetve az interneten is rendkívüli népszerűségnek örvendő Neil deGrasse Tyson amerikai kutató.

Tyson több ízben szót emelt az evolúciót, illetve a klímaváltozást tagadók ellen, most pedig a génmódosítás mellett szállt síkra. "El vagyok képedve, hogy milyen sokan tiltakoznak a génmódosított élelmiszerek ellen" - jelentette ki a Kozmosz című tévéműsor házigazdájaként is tevékenykedő kutató.

Ez a téma ugyanúgy az emberek félelmeire játszik rá, mint a legtöbb új tudományos vívmány esetében, amiket az emberek nem értenek igazán, illetve nem feltétlenül gondolnak bele egy-egy adott fejlesztés következményeibe, ezért elutasítják azokat. Amit azonban a legtöbb ember nem tud, vagy nem gondol bele, hogy csaknem minden olyan élelmiszer, amit a közértben vásárolunk és emberi fogyasztásra alkalmas, valamiféle genetikai módosításon esett át.

Így kaphatunk például mag nélküli görögdinnyét , de nem kell ilyen messzire menni, hiszen gondoljunk bele, hogy élnek-e vajon vadon tehenek. Általában, tegyük fel magunknak a kérdést az egyes élelmiszerekkel kapcsolatban: "megtalálható ez vajon a vadonban is?". A válasz az, hogy ha meg is találunk valamit, az nem lesz olyan nagy, olyan édes vagy lédús és lényegesen több magot fogunk benne találni.

Az emberiség régóta fogyaszt génmódosított élelmiszereket

Tyson úgy fogalmaz, az emberiség szisztematikus génmódosításnak vetette alá az összes zöldséget, gyümölcsöt és háziállatot, amelyek az asztalunkra kerülnek. Ezt természetes kiválasztódásnak hívjuk. "Az is génmódosítás, ha egy bővebb termést hozó terményt részesítünk előnyben és azt szaporítjuk. Az emberek az ellen tiltakoznak, hogy ma már ezt laboratóriumi körülmények között is meg tudjuk tenni."

Tyson azt javasolja a GMO-termények ellenzőinek, hogy kóstolják meg a vadon termő almákat például, amelyek kicsik és savanyúak, szemben a termelői piacokon vagy szupermarketekben található nagy, lédús fajtákkal. "Saját céljaink érdekében módosítjuk a biológiát" - magyarázta. "Nekem nincs ezzel bajom, hiszen az emberiség ezt évezredek óta műveli. Szóval mindenkinek annyit üzennék: csak nyugi!"

A világon számos szervezet, többek között az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia és az Európai Bizottság is azon az állásponton van, hogy a génmódosított élelmiszerek nem biztonságosak. Vannak, akik megkérdőjelezik a természeti törvényekbe való beavatkozást, miközben számos prominens tudós is azon az állásponton van, hogy a génmódosítás jelentheti az egyik megoldást a Föld egyre szaporodó népességének ellátására.

A génmódosításnak köszönhetően olyan gabona- és burgonyafajták jöttek létre, amelyek ellenállóak a gombás fertőzésekkel szemben és így hatékony fegyvert jelenthetnek az éhínségtől szenvedő régiókban. Szintén GMO-módszerekkel próbálnak olyan "szuperbanánt" létrehozni, amely nagy mennyiségű A-vitamint tartalmaz, ezáltal alkalmas lehet arra, hogy Afrikában biztosítsa a megfelelő napi mennyiség bevitelét a szegényebb régiókban.

A dengue-láz .

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat felől fátyolfelhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!